Noha tavaly áprilisban jelent meg a zenekar legutóbbi, D4rk Prophecies című nagylemeze, a spanyol formáció máris bejelentette, miszerint gőzerőkkel formálódik a csapat ötödik alkotása! A zenészek olyannyira jól haladnak az újdonság munkálataival, hogy a minap már elő is rukkoltak annak beharangozójával.
A Cynthia Fernández García (Hynphernia) vezette alakulat a minap publikálta vadonatúj kislemezes tételét a The Devourer of Light című nóta keretében, amelyhez klipet is forgattak, amely immár több, mint eredményes a fanok körében. Elmondásuk szerint rövidesen előhuzakodnak majd az új lemez részleteivel is, amelyről úgy hírlik, hogy a spanyolok háza táján amolyan mérföldkőnek ígérkezik.