A Sabaton új lemezéről mesélt Pär Sundström

sabaton_2.jpg

Idén ősszel megtöri a csendet a Sabaton a svéd csatametálosok ugyanis október 17-én végre boltokba küldik Legends című nagylemezüket. A banda tizenegyedik alkotása ezúttal igazán választékos és színes témákkal szolgálja ki a hallgatóságot, a középkori históriákon túl ugyanis néhány ókori alak is megéneklésre kerül majd.

Joakim Brodén elmondása szerint a világháborúk után valami sokkal természetesebbre vágytak, amely végül a Legends születését eredményezte, a korongot ráadásul a 2014-es megjelenésű Heroes folytatásaként jellemzi.

Pär Sundström a Classic Rocknak mesélt az újdonságról, elmondása szerint mindig is hatalmas rajongással volt a lovagok és legendák iránt, éppen ezért tartja felettébb izgalmasnak, hogy ezek a dolgok most utatt nyertek a Sabaton zenéjébe.

„Ezúttal sokkal messzebbre nyúlunk vissza a történelembe, mint az elmúlt években bármikor, olyan korszakokba, melyeket én nagyon izgalmasnak találok. Mindig is érdekelt a középkori történelem, a lovagok és az ősi legendák, elképesztő érzés, hogy ezeket a történeteket végre behozhattuk a Sabaton univerzumába.” — fogalmazott.

„A dalaink révén történeteket mesélünk el, ezért arra gondoltunk, hogy miért ne tennénk ugyanezt a bakelitlemezeinkkel is? Ahelyett, hogy mindenféle menő színnel feldobnánk őket, arra törekedtünk, hogy ténylegesen egy-egy történetet meséljenek el. Úgy döntöttük, hogy a lemezen szereplő legendás alakokról nevezzük el őket, mivel úgy éreztük, hogy ez a legtökéletesebb módja annak, hogy sokkal különlegesebbé tegyük őket. Bízunk benne, hogy a fizikai formátum gyűjtői is ugyanúgy imádni fogják a koncepciót! A közösség szolgáltatta az ötletet, mi pedig csiszoltunk rajta!” — tette hozzá.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása