2004-et írtak a naptárak, amikor a 2002-es megjelenésű, nagysikerű Century Child utódjaként napvilágot látott a Nightwish ötödik nagylemeze, a(z) Once. A formáció egy teljesen új mérföldkőhöz érkezett, amikor piacra küldte, máig legsikeresebb nagylemezét, olyan tételekkel a számlistáján, mint a Nemo, a Wish I Had An Angel, a Ghost Love Score, a Planet Hell, vagy akár az anyanyelvükön íródott Kuolema Tekee Taiteilijan.
A formáció igen fényűző korszakot birtokot e lemez jegyében, hiszen minden addigi sikerüket a duplájára sikerült felülmúlniuk. Nem is volt nagy kérdés, hogy az album örökzöldé növi ki magát, ugyanakkor igen erős mérceként szuperál az őt követő albumokkal szemben.
Bármennyire is hihetetlen, – hiszen olyan mintha csak tegnap történt volna – de a Tarja Turunen vezetésével valósággal szárnyaló Nightwish immár 17 éve írta be magát a történelemkönyvekbe a(z) Once debütálásával, mely albumot most ismét boltokba küldenek, augusztus 6-án.
Ahogyan az lenni szokott, csemege gyanánt kislemez érkezik a rajongók tárházába, ezesetben is így történt, ugyanis ma került kimásolásra az albumot – és egykoron a koncerteket – is nyitó Dark Chest Of Wonders, amit alább meg is hallgathatsz. A rajongók vélhetően keserédes gondolatok közepette emésztik a hírt, ugyanis a zenekar felállása igencsak megkopott, hiszen már egyik énekes sem tagja a formációnak, emellett a dobos Jukka Nevalainen sem püföli többé a hangszerét a Nightwish tagjaként....
A(z) Once ikonikussá vált dalai:
1. Dark Chest Of Wonders
2. Wish I Had An Angel
3. Nemo
4. Planet Hell
5. Creek Mary's Blood
6. The Siren
7. Dead Gardens
8. Romanticide
9. Ghost Love Score
10. Kuolema Tekee Taiteilijan
11. Higher Than Hope
12. White Night Fantasy
*13. Live To Tell The Tale
Ez is érdekelhet: Összefoglaló cikkünk a 2019-ben 15 éves jubileumát ünneplő Once-ról. KATT A KÉPRE!