Glory For Salvation elnevezés alatt harangozta be vadonatúj nagylmezét a Rhapsody Of Fire. A formáció előfutárként egy középlemezzel lepte meg rajongótáborát, ami az I'll Be Your Hero címet viseli, és ami – mindösszesen nyolc tétellel a fedélzeten – a múlt hónapban került a lemezboltok polcaira.
Az olasz zenekar a közelmúltban döntött úgy, hogy véget vet a találgatásoknak és végre bejelentik újdonságuk érkezését. Kiderült, hogy a fent is említett kiadvány november 26-án kerül debütálásra, tartalmát pedig tizenhárom szerzemény alkotja. A csapat azonban nem aprózta el a meglepetések számát, ugyanis amellett, hogy angolul és olaszul is felcsendülnek majd dalok, ezúttal spanyol nyelven is előrukkolnak néhánnyal.
S ha mindez nem lenne elég, ízelítő gyanánt megosztották a korong névadó dalát, ami hatalmas sikereket aratott a célközönség körében.
A dallista: