Dianne van Giersbergen idén a podcastra szavaz!

286809017_589099115908739_1897199720497564274_n.jpg

Miután elég viharos körülmények között távozott a Xandriából, Dianne van Giersbergen igyekszik minél kreatívabban kihasználni idejét. Köztudott ugyan, hogy az Ex Librisszel már dolgoznak az új lemezükön, ám annak megjelenéséről továbbra sincs rendelkezésre álló információ.

Mindeközben a holland énekesnő amellett, hogy továbbra is lázasan készíti ékszereit, Are We Better Friends Yet? elnevezés alatt egy különleges podcastot is indított Marcela Bovióval az oldalán, melynek első évadja már be is fejeződött. A két vokalista közel tizenháromórányi anyaggal lepte meg a közönséget, az epizódokban pedig rendre más-más témát boncolgatnak.

Dianne-t persze folyton arról faggatják, hogy mikor várható újdonság tőle, most azonban megelőlegezte a fáradalmakat, és ő maga árulta el, hogy függetlenül attól, hogy mostanában más területeken mozog, természetesen új dalok is készülnek a „konyhájában”, ám egyelőre teljesen más prioritások vannak az életében.

„Szükségtelen megkérdeznetek, hogy várható-e tőlem új zene, mivel a válasz igen! A hol és a mikor még mindig függőben van, de mivel ezzel kapcsolatban csak kötekedni tudok, inkább hagyjuk is.” – mondja közösségi-oldalain.

„Addig is, mindenkit meghívunk az Are We Better Friends Yet? című podcast megtekintésére, amit kedves barátommal, Marcela Bovióval az elmúlt hónapok során alkottunk. Nemrég fejeztük be az első évadot, ami bő 12 óra 35 percnyi élvezetet jelent, amelyben kifejtjük 12 különböző téma, 36 féle megközelítését.

Azt mondom, a nyarad megvan oldva!” – közölte lelkesen.

 

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása