Ma ünnepli negyvenötödik születésnapját a Nightwish alapító-énekesnője, Tarja Turunen. A finn énekesnő stílszerűen ezúttal is izgalmas hírekkel bombázta a fanokat, akik tűkön ülve várják a finn ikon vadonatúj szólólemezét. Mint ismeretes, a munkálatok már közel két éve kőkeményen zajlanak, ám mindeközben a figyelem átirányult az énekesnő Outlanders nevet viselő projektjére, hiszen rövidesen boltokba kerül a duó nagylemeze.
A vokalistát most az Ethereal Metal Webzine faggatta ki, a beszélgetésből pedig kiderült, hogy az aranytorkú énekesnő messze nem töltötte unalommal az elmúlt időt, hiszen mindösszesen négy (!) nagylemezen dolgozott egyszerre! És, hogy mi a helyzet az In The Raw utódjával, arra határozottan választ is adott:
„Az év végére esedékes egy új album megjelenése, de egy másik lemez újrakiadása is tervben van, a jövő évre vonatkozóan pedig két lemezen dolgozom. Bővebb információra, – hogy ezek a lemezek és projektek mivel kapcsolatosak – természetesen még várnotok kell. Szeretem izgalomba hozni a rajongóimat... haha!” – mondja jó szokásához hűen, a folytatásban pedig kitért az Outlanders helyzetére is, nevezetesen, hogy színpadra vinné-e a projektet.
„Hogy őszinte legyek szívesen indulnék turnéra az Outlandersszel. Viszont reálisan nézve, ez hatalmas kihívás lenne a gitárosoknak, akiknek újra el kell játszani a dalokat élőben. Annyira sok rétű a játékuk, teljesen más hangzással és stílusban játszanak, szóval elég rizikós. Minden esetre, majd az idő eldönti, hogy sikerül-e kitervelnünk valamit. Én nyitott vagyok rá.” – vallja.