Befejezte új lemeze munkálatait az Amaranthe, hamarosan dalpremier!

amaranthe-aug-2022-scaled.jpg

Januárban számoltunk be arról, miszerint elkezdte hetedik nagylemeze munkálatait a svéd/dán tagokat felvonultató Amaranthe. A banda a tavalyi év során ismét tagváltáson esett át, ugyanis távozott köreikből a hörgésért felelős Henrik Englund, kinek távozásáról hónapokig folytak a spekulációk. A zenekar vendégekkel pótolta a koncerteken a zenészt, arról viszont továbbra sincs rendelkezésre álló információ, hogy megvan-e az utódja, vagy a továbbiakban két énekessel folytatják működésüket.

Mint az nemrégiben kiderült, a formáció június 27-én fogja publikálta vadonatúj kislemezét, amely a Damnation Flame címet viseli, ennek keretein belül pedig hallhatóvá válik a zenekar vadonatúj tagja is, akinek kiléte továbbra is rejtély. A zenekar a mai napon osztotta meg a fanokkal a hírt, miszerint hivatalosan befejeződtek a hetedik korong készületei, így vélhetően rövidesen már arról is lerántják a leplet, hogy mikor kierül boltokba az egyelőre még ismeretlen címen futó alkotás.

A csapat egyébként Find Life címmel tavaly egy vadonatúj dalt is megosztott a rajongókkal, arról viszont nem áll rendelkezésre álló információ, hogy a tétel helyet kap-e az új lemezen. A fanok egyébként egy jó tanáccsal is ellátták Elize Rydéket, belátásuk szerint ugyanis, a Seven kiváló címe lehetne a lemeznek, amennyiben a tagok tanácstalanok lennének a tökéletes címet illetően.

355486532_807874384025670_748054729588660528_n.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása