Damnation Flame címmel publikálta a közelmúltban vadonatúj dalát a svéd/dán tagokkal szuperáló Amaranthe, a zenekar ugyanis hamarosan boltokba küldi vadonatúj nagylemezét. Mint kiderült, a zenekar a The Catalyst címmel látta el a várva várt korongot, amely tizenkét dallal a fedélzeten február 23-tól lesz beszerezhető.
A korongon egyébként Find Life című daluk is helyet kapott, amit tavaly mutattak be a közönségnek, akkor még két énekessel a fedélzeten, a banda ugyanis csupán néhány hónapja mutatta be Henrik Englund utódját, Mikael Sehlin-t.
„Végre hivatalos! Hosszú ideig készült, és sokkal több erőfeszítést igényelt, mint bármely más Amaranthe-lemez. A Damnation Flame jóvoltából már belekóstolhattál abba, mi minden várhat rád az eddigi legváltozatosabb és egyben legeklektikusabb Amaranthe-lemez révén.” – fogalmazott Olof Mörck, kiemelve, hogy a fanokra számos váratlan meglepetés fog várni, ugyanakkor teljes mértékben felfedezhetők lesznek az Amaranthe-ra jellemző stílusjegyek.
Ha mindez nem lenne elég, a csapat azt is elhintette közleményében, miszerint rövidesen újabb nótával rukkolnak elő, arról viszont egyelőre nincs rendelkezésre álló információ, hogy mikor kerülhet publikálásra az újdonság.
Dallista:
1. The Catalyst
2. Insatiable
3. Damnation Flame
4. Liberated
5. Re-Vision
6. Interference
7. Stay a Little While
8. Ecstasy
9. Breaking the Waves
10. Outer Dimensions
11. Resistance
12. Find Life
CD2:
1. Fading Like a Flower (Cover version)
2. Insatiable (Acoustic Version)
3. Damnation Flame (Orchestral Version)
4. Breaking the Waves (Acoustic Version)