Seraina Telli – Addicted To Color (2023)

By: Sarok Bettina 2023. sze 17.

Nem kevesebb mint egy évvel azután, hogy boltokba került debütáló szólólemeze, Seraina Telli már a második felvonást is piacra dobta, viszonylag nagyobb lelkesedéssel, mint az első korong esetében. Az énekesnő augusztus 25-én jelenítette meg Addicted To Color című albumát , amelyről azt nyilatkozta, hogy a dalok által egy olyan zenei utazást kínál a hallgatóknak, melyek hallatán azt kívánjuk, bárcsak soha ne érnének véget. Az ex-Burning Witches-pacsirta természetesen ezúttal is komoly üzeneteket csomagolt a sorokba, szókimondósága pedig most sem talált süket fülekre.

Szólókarrierje legelején Seraina elmondta, hogy nem szeretne beragadni egy adott műfajba, s noha ezúttal ragaszkodott a gyökereihez, célul mégis azt tűzte ki, hogy zenéje változatos és sokszínű legyen, csakúgy mint ő maga. Nos, pontosan ez az, ami nem jött össze a Simple Talk során, ugyanis az énekesnő ahelyett, hogy megfogadta volna a fentebb elhangzott nyilatkozatát, minden erejével megragadta azon eszközök sokaságát, melyek által le szerette volna küzdeni a korlátait, de végül rájuk támaszkodva rakta össze a debütáló lemezt, ami nem feltétlenül vált úttörővé, ugyanakkor stabil talajt képzett az őt követő alkotásoknak.

Nyilván senki sem várja el tőle, hogy dobja kútba a vágyait és az elképzeléseit, és legyen mondjuk egy Burning Witches 2.0, viszont továbbra is egyértelmű, hogy a metálos múltja rendesen belepiszkál a hard rockos vonalba, amivel mostanság érvényesülni szeretne. Az viszont továbbra sem vitás, hogy Seraina egy rendkívüli hang a palettán, talán éppen ez az oka annak, hogy az Addicted To Color-t sokkal nagyobb érdeklődés övezte, mint a Simple Talk-ot. Mindez már önmagában is azt sugallja, hogy a sokszínűség végre saját formát öltött, és készen áll a bevetésre.

Az énekesnő persze most sem aprózta el a dallistát, ugyanis 13 számot pakolt fel a korongra, arra viszont gondosan ügyelt, hogy ezek a nóták összeszedettek és lényegre törők legyenek, mindenféle felesleges töltelék nélkül. Ahogyan az első lemez nyomán már kiderült, a svájci énekesnőnek most sem sikerült levetkőznie a Lzzy Hale-féle vadságát, a lemeznyitó Song For The Girls című dalban legalábbis máris megmutatkozik, hogy az általa képviselt kemény rock még mindig velős és senki emberfiát nem fog megkímélni az őszinteségtől, de persze mindig van egy de. A Monkey & Zookeeper már egy sokkal keményebb, egyúttal lendületesebb tétel, igazán erőteljes énekkel, és egy pazar szólóval a végén, noha egyértelmű, hogy a szövege nem épp a legrádióbarátabb sorokból építkezik.

Az interjúval indító címadó minden bizonnyal a lemez egyik legdallamosabb darabja, míg a szövege bőven kimeríti a fülbemászó fogalmát, addig zeneileg egy egészen erőteljes mégis könnyedebb világ dominál, az ének pedig hasonlóan színpompás, sőt, olykor még túl sok is, legalábbis ami az indokolatlan mennyiségű rekesztést illeti. Közel a felénél kicsit az az érzésem, hogy az énekesnő szó szerint kiadta ugyanazt a lemezt, amit egy évnek ezelőtt, csak más dalcímekkel, és más lemezcímmel. A séma gyakorlatilag ugyanaz, egy kis vadulás, eget rengető óbégatással, aztán meg jöhet néhány könnyedebb dallam, mint mondjuk, amilyen a lemez felénél meghúzódó The Harder Way, ami behúzza a kéziféket, és megmutatja, hogy Seraina mennyire sokoldalú énekesnő.

Ha sikerült egy kicsit hátradőlve lazítani, akkor az énekesnő egészen biztosan azzal a szándékkal hozta össze a Wish You Well című dalt, hogy akár a holtakat is visszarántsa az életbe, merthogy konkrétan akkorákat ordibál a dalban, hogy kérdés nélkül leviszi az ember fejét, ha nem vesz lejjebb a hangerőből; ezzel pedig gyakorlatilag úgy, ahogy van megöli az egész dalt, merthogy a türelem is véges, meg úgy fest, hogy az ízlés is. Igazából így egyszerre az ember idegei kb ennyit bírnak, szinte már tálcán kínálja magát a szünet, ami alatt kicsit rendbe lehet szedni a gondolatokat, átfutni a hallottakon, és összegezni, amit eddig hallani véltünk.

A Spaceman és az If No One Else Had Ever Been There Before kettőse ismét egy könnyedebb hangulatot teremt, utóbbi egyébként igazán szuper dallamokkal operál, míg a Colors Of My Soul visszatér a vadabb atmoszférához, egyúttal rendesen beint a social mediának. Az akusztikus gitárral kísért lemezzáró All Your Tears becsületes lezárása a lemeznek, amely a szóbeszédeknek eleget tétve valóban színes alkotás lett.

Az mindenképp megállapítható, hogy a szóló Seraina Telli kicsit sem hasonlítható össze a kemény metálos énjével, hiszen érezhető, hogy a hard rockos vonalon sokkal komfortosabban mozog, noha a vadsága még mindig túlnő a dalokon. Nem vitás, hogy a svájci énekesnő most sokkal lelkesebben és ereje teljében tért vissza az Addicted To Color című lemezzel, noha az a bizonyos lelkesedés olykor felesleges túlzásokba nyúlt át, elfeledve, hogy a kevesebb néha több. A pop-rockos témák például egészen kellemesen hatnak, a keményebb vagy nevezzük úgy harapósabb tételek viszont néha finoman szólva is erőltetettek.

Dallista:

1. Song For The Girls
2. Monkey & Zookeeper
3. Left Behind
4. Addicted To Color
5. The Harder Way
6. Wish You Well
7. Hit Shit
8. Spaceman
9. If No One Else Had Ever Been There Before
10. Colors Of My Soul
11. Be Somebody
12. Think
13. All Your Tears