Az utóbbi időben azon kaptam magam, hogy már elveszett az érdeklődésem a szimfonikus metál irányába. Már a Nightwish sem a régi, a Within Temptation is stílust váltott, régi kedvenceim közül egyedül az Epica vetette meg sikeresen a lábát a műfajon belül, olyannyira, hogy most népszerűbbek, mint valaha.
Már nem keresem lelkesen az újat, nem hoznak lázba a kópia-bandák, a legváratlanabb pillanatban azonban mégis történik valami, ami változást hoz. Számos új – és számomra új – bandát sikerült megismernem csak 2023-ban, a legtöbbjük pedig sikeresen meg tudott nyerni magának. Ezúttal is jó érzés volt fejest ugrani az ismeretlenbe, amikor szemben találta magam az Elegy Of Madness zenekarral, akik mit ad isten szimfonikus metált játszanak.
Na persze ők sem épp a nagykönyvben megírt szabványok szerinti szimfonikus metált tolják, zenéjüket ugyanis különféle ötvözetekkel fűszerezik, amitől egészen sokrétű és izgalmas dallamáradat bontakozik ki, teszik ezt olyannyira meghatározóan, hogy ismét elkezdtem kacsingatni a szimfonikus metál felé. Az olasz zenekar egyébként 2006-ban alakult meg, ki is adtak azóta négy nagylemezt Anja Irullo énekesnővel, aki tavaly intett búcsút a legénységnek.
Helyére Kyrah Aylin (születési nevén Chiara Di Mare) került, aki három dal útján már bemutatkozott a közönségnek, a vele készült nagylemezt ugyanis október 20-án jeleníti meg a banda. A XI címen futó alkotás útján jutott el végül hozzám a csapat, figyelmemet pedig azon nyomban megragadta a Crawling című dal, amely a második felvezetője volt a hamarosan befutó korongnak. Első és sokadik hallgatás után is az volt a benyomásom, hogy a zenekar pontosan úgy szól, mintha összegyúrták volna a Nightwish, a Xandria és az Arch Enemy különböző korszakait.
Az énekesnő hangban egyszerre hozza Tarja Turunen lírai vonalát, ami egyszer csak Dianne van Giersbergen drámaiságát is megeleveníti, míg hörgésben Alissa White-Gluz bontakozik ki a torkából. A lemezt rendes dalként „nyitó” Broken Soul-ban kicsit beköszön az Epica Storm The Sorrow-ja, maga a nóta egészen változó; hol lendületes, hol melankolikus.
A Revelation és a Goddess is a súlyosabb témák táborát erősítik, az énekesnő Simone Simons-t idéző hangja ezúttal is kiemelkedő fénypont. A black metálos beütéssel bíró, középtempós mégis hullámzó Portrait Of A Ghost a lemez egyik legsokoldalúbb tétele, noha a Hybrid Love-ban például modern elemek is beköszönnek.
Függetlenül attól, hogy akadnak jó dalok a lemezen és persze súlyosak is, mégis kissé túl sablonos és erőtlen. A dalok nem ragadnak meg annyira az emberben, hogy többszöri alkalommal is elővegyük őket, kivételt képez persze a Crawling, a Broken Soul és valamelyest a lemezt záró Legion, ami a közel hat percével a korong egyik leghosszabb és legrészletgazdagabb dala lett. Szinte feleslegesnek tartom a két intrószerű szösszenet beiktatását, amiből kapunk egyet rögtön a lemez elején, ami oké, de a lemez vége felé már nem kellett volna megtörni a dalok vonalát, helyette lehetett volna csak tíz dal a dallistán.
Sajnos a zenekar most kettős mércét állított fel, hiszen vannak dalok, amelyek hallatán igencsak izgalomba jön a hallgató, szinte ki van éhezve a lemez összes dalára, míg ott vannak azok a nóták, amelyek bőven kimerítik az unalmas határát, egyúttal erősen klisések, ezzel lelombozva a hallgató érdeklődését, aki azon kezd el töprengeni, hogy egy igazán jónak induló korong mégis hogyan vehet ekkora fordulatot.
Dallista:
1. 11:11
2. Broken Soul
3. Hybrid Love
4. Revelation
5. Insanity
6. Goddess
7. Moon
8. Portrait Of A Ghost
9. A.I. Slavery
10. Crawling
11. Legion
Album: XI
Előadó: Elegy Of Madness
Kiadó: Scarlet Records
Megjelenés: 2023.10.20.
Értékelés:6/10
