Amanda Somerville ma jelentette be távozását az Exit Eden fedélzetéről, mely formációt Clémentine Delauney, Marina La Torraca és Anna Brunner társaságában alapított 2017-ben. A zenekar még az évben boltokba küldte Rhapsodies In Black című debütálólemezét, amelynek tartalma színültig tele volt jobbnál jobb feldolgozással.
Amanda 2018-ban adott életet ikerlányainak, így érthető módon a háromgyermes anyuka teendői meredeken átértékelődtek, egyre kevesebbet aktívkodott zenei téren, noha apróbb szerepléseket azért bevállalt. Az énekesnő most mégis nehéz döntés előtt állt, melynek eredményeként kénytelen volt búcsút inteni az Exit Edennek, így a csapat hamarosan érkező újdonságán már nem lesz hallható.
Marina, Anna és Clémentine egyaránt könnyes búcsút vett az énekesnőtől, akinek üresen maradt helye nem kerül betöltésre, így az Exit Eden trióban folytatja munkásságát a zenészekkel.
„Bárcsak minden változatlan maradna és együtt folytathatnánk utunkat, anélkül, hogy változtatnánk ezen a lányos szupercsapaton, amit együtt alapítottunk. Az idő és az élet viszont arra késztet bennünket, hogy más utakat válasszunk, és hogy nagyon nehéz döntéseket hozzunk meg. Mindannyiunknak el kellett fogadnunk és tiszteletben kellett tartanunk Amanda döntését, ami szeretetből született.” – fogalmaz bejegyzése elején Clémentine.
„Annyi csendben töltött év után az Exit Eden nélküle folytatódik, és nem kerül a helyére senki. Mert ő egyszerűen pótolhatatlan. Maradunk mi hárman, Marina, Anna és én, ez az egyetlen mód, ami működőképes. Temérdek emléket őrzünk az Exit Eden alapítása óta, és az áldása nélkül sosem éreztük eléggé erősnek magunkat ahhoz, hogy ezt az utat járjuk.” – vallja.
A Visions Of Atlantis pacsirtája végül Amandához is intézett néhány kedves szót.
„Csodás, melegszívű Amanda, köszönöm neked mindazt a munkát, erőt és energiát, amit a projektbe fektettél, nem beszélve a hihetetlen hangodról és a tehetségedről. Csodás fejezetünk volt melletted, bárcsak több időnk lenne. Minden jót kívánok neked az életben, és bízom benne, hogy még nem osztottad meg a világgal, mindazt, amit adnod kell, izgatottan várom, hogy többet halljak felőled a jövőben...” – fogalmaz.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon