2017-ben indult el az Exit Eden története, a csapat pedig akkoriban még négyesben indult hódító útjára. A zenekart Amanda Somerville, Clémentine Delauney, Marina La Toarraca és Anna Brunner hívta életre, és még az évben meg is jelent első nagylemezük, a Symphonies In Black. A korong ismert popelőadók népszerű slágereit vonultatta fel szimfonikus-metal-köntösbe bújtatva, ezzel szemben az új lemez már saját dalokat is tartalmaz.

Amanda tavaly búcsút intett a zenekarnak, így az Exit Eden végül úgy döntött, hogy Amanda neves egyszerűséggel pótolhatatlan, ezért pályafutásukat trióban folytatják majd. Nem sokkal később megérkezett a jó hír, miszerint hosszú idő után készül az új lemezük, amely Femmes Fatales címmel január 12-én került a boltok polcaira. A csapat ezúttal is tartotta magát a feldolgozásokhoz, noha Anna Brunner és Hannes Braun jóvoltából saját dalokkal is előrukkoltak, amely már önmagában is magasabb szintre emelte az elvárásokat.

Meg kell mondjam, erősen érezhető Hannes kezeskedése a dalokban, a nóták ugyanis hordoznak magukban egyfajta Kissin’ dynamite-os feelinget. Ének szempontjából egy kifogástalan lemezről beszélhetünk, a felhozatal azonban már okoz némi zűrzavart. Egyrészt elmondható, hogy nem minden dalra illik a szimfonikus metal jelző, a Run például erősen folkos elemekkel operál, Marco Hietala közreműködésének nyomán viszont egészen nightwishesre sikeredett.

A saját szerzeményekben szépen kirajzolódik az egyediség, míg a feldolgozásokról már nem mondható el ugyanez. Tény, hogy egyes dalokat nagyon eltalálták, azonban akad olyan feldolgozás, ami aligha meríti ki az értékelhető fogalmát. Alice Cooper Poison-je például nem is igazán lett feldolgozva, csak el lett játszva kicsit másként, de akkor már maradjunk az eredetinél. Az Alone legalább olyan jól szól mint az eredeti, vagy az a kis milliárd változat, amit Floor Jansen készített belőle. A feldolgozások tehát most nem feltétlenül jól sültek el.

A szimfonikus elemeken túl, a 80-as évek hangulata is szépen visszaköszön a dalokon, és nemcsak a feldolgozások alatt, ráadásul a filmzenére hajazó pillanatok is kiválóan belesimulnak ebbe az igen különleges elixírbe. Kicsit aránytalan beosztásban énekelnek a hölgyemények, így például Clémentine letol egy szólót franciául, míg Marina a lemezt záró balladában villog egy óriásit, ami bizonyítja, hogy Amanda hiánya nagyon is érzékelhető, habár az előző lemezen is találkozhattunk hasonló megoldásokkal.

Feldolgozások terén igazán tetszik a változatos dalválasztás, noha nem vagyok híve az újragondolósdinak, de ha már minden áron fel akarnak dolgozni valamit, akkor azt olyan dallal tegyék, ami nem lett szarrá cincálva az elmúlt években. Példának okáért, ott van Alice Cooper Poison-je, amiből annyiféle megközelítés készült már, hogy borzalom, sokan nem is találták el a megfelelő egyensúlyt, így hát a végeredmény sem tükrözte az elszántságot. Ha most hirtelenjében ki kellene emelnem egy olyan dalt, ami az eredetit felülmúlva diadalmaskodni tud, az egészen biztosan az It’s A Sin lenne, ami egy kiváló, gitárvezérelt szerzeménnyé avanzsálódott, Anna Brunner pedig csodásan kiemelkedik a három grácia közül.

Véleményem szerint az Exit Eden most komoly válaszúthoz érkezett, ugyanis most jött el az a pont, amikor komoly döntésre kényszerülnek. Továbbra is sikerdalokból alkotnak valami egyedit, vagy ők maguk alkotnak valami egyedit? Tény, hogy a zenekar kifogástalan munkát végzett az első lemezen szereplő nótákkal, csakúgy, mint a mostani szerzeményekkel, azonban a saját szerzemények meredeken felülírják a mottójukat, miszerint nekik csakis a feldolgozásokra kellene fókuszálniuk. A csapat bebizonyította, hogy egyedül is képesek slágereket írni, nem kell ahhoz más előadók dalai mögé bújniuk, noha az sem vitás, hogy az általuk újragondolt szerzemények sokkal fényesebben ragyognak, mint fénykorukban.

Óriási fantázia van az Exit Eden vénáiban, azonban úgy hiszem, hogy a következő lemezre sokkal több saját dalt kell készíteni, és csökkenteni a feldolgozások számát. Bízom benne, hogy a feldolgozások pusztán útkeresés céljából nyüzsögnek, és hogy a következő koronggal már egy önmagát büszkén vállaló zenekar fog visszatérni, amely pontosan tudja, hová tart, és miért. Nincs azzal baj, ha az ember feldolgoz ezt-azt, a feldolgozások azonban csak megmutatják miben jó egy zenekar és miben nem, mivel érdemes dolgozni, és mivel nem, viszont nem érik el azokat a katarzisokat, amikre a saját dalok képesek.

Dallista:

01 Femme Fatale
02 It's a Sin
03 Run! (feat. Marko Hietala)
04 Separate Ways
05 Buried in the Past
06 Désenchantée
07 Dying in my Dreams
08 Poison
09 Alone
10 Hold Back Your Fear
11 Kayleigh
12 Elysium

Album: Femmes Fatales

Előadó: Exit Eden

Kiadó: Napalm Records

Megjelenés: 2024.01.12.

Értékelés: 8/10