Nocturna – Of Sorcery And Darkness (2024)

By: Sarok Bettina 2024. ápr 10.

Üstökösként robbant be a köztudatba az olasz Nocturna még 2021-ben, egy évvel később pedig már boltokba is került debütáló nagylemezük, a Daughters Of The Night. Mondani sem kell, hogy a szimfonikus-power metált játszó formáció csodás sikereket zsebelt be, hiszen a lemez pontosan úgy szól, ahogy az megvan írva, noha a világot nem feltétlenül váltotta meg.

A banda különlegességét azonban nem a vaskos riffek, vagy a kellően dallamos nóták teszik ki, hanem a két fronthölgy, akik teljesen más karakterek, de pont ettől válik epikussá a zenéjük. Minden esetre a srácok nem aprózták el az új anyag elkészítését, április 19-én érkezik ugyanis második korongjuk, az Of Sorcery And Darkness.

Ahogyan az várható volt, az új lemez is tele van klisékkel, viszont megvan benne az a készség, ami sokkal szerethetőbbé teszi az előző korong ellenében. A zenekar szimfonikus-power metálja továbbra is a jól bevált recept szerint került az üstbe, tálalás gyanánt pedig végtelen mennyiségű dallamtapadást, gitárorientált témákat, és vaskos szólókat kapunk az olaszok boszorkánykonyhájából.

A Nocturna határozott lábnyomot kívánt hagyni első nagylemezével, ami sikerült is az olasz formációnak, most, a második korong útján pedig egy nagyobb lépést tesznek afelé, hogy nevük és a zenéjük beleivódjon a nagyérdemű elméjébe. Persze kicsit kiszámítható, amikor egy-egy szöveg pontos rímekben tárul elénk, szinte szöveg sem kell ahhoz, hogy kikövetkeztessük mi rímel a leginkább a „die” a „mine” vagy a „remind” szavakra, és ezek mely formája fog felcsendülni egy adott sorban.

Tekintve, hogy a zenekar Federico Mondelli nevéhez köthető, szinte adja magát a tény, miszerint a Nocturna semmivel sem nyújt más élményt vagy dalzuhatagot, mint a Frozen Crown vagy a Volturian, és éppen ennek apropóján nyer értelmet Grace Darkling (Greta Cangelosi) és Rehn Stillnight (Serena Zaffaroni) kettőse, akik némiképp új színt visznek a klisékkel kiékelt gótikus-szimfonikus-power metal egészébe.

A két énekesnő orgánuma egyébként azt juttatta eszembe, hogy ha mondjuk Kobra Paige és Tarja Turunen közös zenekart alapítana, akkor pontosan úgy szólnának, mint Grace és Rehn, pusztán találniuk kellene egy sokkal kreatívabb ötletgazdát, aki tényleg képes lenne valami újszerűt alkotni.

A lemezt nyitó Burn The Witch azonnal azt a feltételezést kelti, hogy a nóta bizonyára valamelyik Frozen Crown-lemezről maradhatott le, olyannyira tartalmazza a Giada Etróék által is szorgalmazott dallamvilágot. Az energikus és egyben jelentősen lendületes szerzemény igencsak robusztusan csap bele a dolgok közepébe, nem mellesleg kiválóan megoszlanak a szerepek is. Grace határozott, tisztelet parancsoló mély orgánuma vezeti be a hallgatókat a boszorkány-üldözésbe, míg Rehn szopránja egy sokkal teátrálisabb ívvel löki meg a nótát.

A Noctis Avem és a Creatures of Darkness a klasszikus power metal termése, erőteljes, lendületes tételek, melyekben hangsúlyba kerül a kétlábdobos fergeteg, mind két nóta az Unleash The Archers-t idézi, amely igencsak sikeresen vetette meg a lábát a szintéren. A Midnight Sun szerintem úgy ahogy van össze lett csapva, a verzék és a refrén valahogy nagyon nem illik sem egymáshoz sem pedig zenei alapokhoz. A First Disobedience egy instrumentális darab, amely az első kislemezként debütált Seven Sins-t vezeti fel.

A Seven Sins-t is ugyanaz az a lehengerlő atmoszféra veszi körül, mint a lemez első felében hallható tételeket; lendületes dobtémák, robusztus riffek, Stillnight markáns, dinamikus éneke, amit Darkling kiválóan támogat, miközben az egész nótát egy kivételesen gyors billentyű téma uralja. A gótikus/szimfonikus metálban utazó Through The Maze kiválóan játszadozik a tempóval, miközben a lemez egyik legmisztikusabb dalává nővi ki magát, amely egyébként merőben lassabb, mint az eddigiek, viszont elképesztő magaslatokat és mélységeket érint. A Strangers félig-meddig a Nightwish „Wishmasterjét” idézi, noha nem kelt akkora orkánt maga körül, mint a finnek sikerszerzeménye.

Kritikusként olykor hajlamosak vagyunk nagyot álmodni, és szinte minden zenekartól elvárjuk, hogy megváltsa a világot, mellőzve azt az égetően fontos kérdést, hogy „mi van, ha már tényleg nincs mit kisajtolni egy adott műfajból”? Szóvá tesszük a kliséket, miközben magunk sem tudjuk, hogy mire vágyunk pontosan, vagy hogy mikor jön el az a pont, amikor elégedetten bólintunk egy-egy hanghordozóra, beismerve, hogy ebből a műfajból tényleg csak ennyire futja – különösen 2024-ben.

Nem vitás azonban, hogy fényes jövő áll a Nocturna előtt, viszont nem ártana a jövőben több eredetiséget beletenniük a zenéjükbe, ami esetleg elősegíthetné, hogy igazán kivételes bandává nőjék ki magukat, és ne úgy hangozzanak, mintha egy másik zenekar leselejtezett dalait adnák el, két igazán páratlan énekesnővel a fedélzeten; akik bár bőven hozzáteszik a magukét a sikerhez, hosszútávon nem biztos, hogy képesek csodát művelni.

Dallista:

01. Burn The Witch
02. Sapphire
03. Noctis Avem
04. Creatures Of Darkness
05. Midnight Sun
06. First Disobedience
07. Seven Sins
08. Through The Maze
09. Strangers
10. Last Day On Earth