Befejezte új lemeze munkálatait a Blackbriar

473282970_1125660918918180_6288666613300661940_n.jpg

Óriási sikereket könyvelhetett el legutóbbi nagylemezével a Zora Cock vezette Blackbriar, az A Dark Euphony című alkotás ugyanis toronymagasan a zenekar eddigi legkiforrottabb munkája lett. Az igencsak ambiciózus formáció azonban nem tétlenkedett utánpótlást illetően, tavaly ugyanis két új nótával is előrukkoltak a nagyérdemű legnagyobb örömére.

Elsőként a Moonflower debütált, majd ezt követte novemberben a Floriography című szerzemény, amelyről elmondták, hogy hivatalos formában ezen nóta tekinthető az új lemezük első felvezetőjének.

A csapat ekkor azt is megerősítette, miszerint elkezdték új lemezük munkálatait, egyúttal közölték a fanokkal, hogy az elkövetkezendő időszakban hosszas csend veszi majd át az uralmat közösségi oldalaik felett, mivelhogy stúdióba vonulnak, hogy  rögzítsék azt a temérdek mennyiségű nótát, amelyen ez idáig dolgoztak.

Zora és a srácok ma igazán örvendetes hírrel szolgáltak, legújabb bejegyzésük szerint ugyanis a felvételek végére értek, rövidesen pedig újfent visszatérnek a rivaldafénybe, lezárva az előző lemezük népszerűsítését.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Zora Cock (@zoracock) által megosztott bejegyzés

 

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása