Anette Olzon áprilisban jelentette be az örömteljes hírt, miszerint az ősz folyamán, hosszas kihagyás után visszatér a színpadra, hogy ez úton is lerója tiszteletét a vele készült Nightwish-lemezek előtt. A Dark Passion Play (2007) valamint az Imaginaerum (2011) című kiadványok egyaránt nagy sikerre tettek szert a maguk idejében, ám kétségtelen, hogy a fanok szüntelenül imádják mindkét hanghordozót.
Noha Anette Nightwish-beli pályafutása cseppet sem indult zökkenőmentesen, – hiszen mégis csak Tarja Turunen ikonikus szopránjával, illetve az énekesnő mérsékelten egyedi kisugárzásával kellett farkasszemet néznie – végül sikeresen utat nyert a rajongók szívébe, a zenekarból történő távozása pedig éppolyan fájdalmas volt, mint elődje kipaterolása.
Szólókoncertjei alkalmával szívesen előadott olyan nagy sikerű slágereket a finnekkel közös alkotásairól, mint a Last Ride Of The Day, az Amaranth, a Sahara vagy esetleg a Bye Bye Beautiful, most azonban egy igazán különleges dallistával készül, amely kizárólag a Nightwish-ben töltött időszakát hivatott bemutatni egy rendkívül sajátos köntösben.
A tervek szerint a turné kizárólag Brazíliát érintette volna, ám a közönség olyannyira fellelkesült az énekesnő visszatérésén, hogy sorra kapta a megkereséseket a további fellépések kapcsán. Így esett meg, hogy Nettie sorra kezdte közölni az újabb és újabb turnétervet, amely immár Latin-Amerika több városát is érinti, amely vélhetően csupán csak a kezdet…