A Nightwish egykori énekesnőjét nemrégiben kapta mikrofonvégre a Rock Overdose nevezetű lap, melyben Finnország csillaga korábbi élményeiről mesélt, amikor Görögországban lépett fel, de természetesen új lemezéről és más érdekességekről is szót ejtett. A The Shadow Self nevezetű korong egyébként tavaly augusztusban került az üzletek polcaira és hatalmas sikereket ért el világszerte, hiszen ez a lemez az eddigi legerősebb anyag, amit az énekesnő valaha is készített - erre többször is utált a lemez megjelenése előtt.
Fantasztikusak a fellépések az új albummal! Csodálatos a közönséggel töltött idő. Az emberek úgy érzik, hogy a The Shadow Self a legérettebb munkám a karrierem során, és valóban úgy érzem, hogy ez pozitív energiát tanúsít.
- árulta el Tarja.
Mint ismeretes, az énekesnő néhány éve egy klasszikus albumot is kiadott, korábban pedig felmerült a kérdés, hogy vajon tervben van-e egy második lemez elkészítése, melyre a következő volt a válasz:
A világ körüli turné 2018-ban ér véget. A The Shadow Self album népszerűsítése során elkezdek dolgozni az új albumon is. Az úton egyébként együttműködések és egyéb projektek is megvalósulnak majd, ezért mindenki tartsa nyitva a szemét és a fülét is! Hamarosan egy új DVD-t is kiadok majd, szóval csupa jó dolgok fognak történni.
- árulta el a finn szépség.
Az érdekességek természetesen itt még nem értek véget, hiszen szó esett arról is, hogy hogyan helyezkedik el a rock-metál szakmában, és miért pont ezt a hivatást választotta.
Nagyon fiatalon léptem e pályára, főleg amikor turnézni kezdtünk. Nagyon új volt nekem ez az egész, és igen, a legtöbb időt egyedül töltöttem, mivel voltak dolgok, amik engem nem érdekeltek. Egyes dolgokat nem voltam képes megtenni, mivel vigyázni akartam a hangomra. A srácok a bandában nem igazán voltak figyelmesek azt illetően, hogy volt egy nő is a csapatban. Néha nagyon nehéz volt, hogy én voltam az egyetlen lány közöttük. Mindent a magam módján csináltam. A hangom lett az életem, és ez sarkallt arra, hogy vigyázzak rá, és jobb legyek az éneklésben. Ezért még mindig keményen dolgozok.
- mondta az énekesnő.
Nos, ahogyan az lenni szokott, sajnos sosem ússza meg a Nightwish-sel kapcsolatos kérdéseket, így ismételten szembesülnie kellett egy, a volt zenekarával kapcsolatos kérdéssel. Történetesen most arra kellett választ adnia, hogy meghallgatta-e a csapat új albumát, ami 2015-ben került megjelenésre Endless Forms Most Beautiful címen, és nem meglepő módon immáron egy harmadik énekesnővel a fedélzeten készült el (Floor Jansen), aki nem mellesleg Tarja jó barátja is egyben.
Egyáltalán nem. Én nem követem a zenekar karrierjét, mivel nem érdekel. Én szuper boldog vagyok a szólókarrieremben és hálás vagyok azért a szabadságért, ami megadatott. Boldog vagyok, hogy saját dalokat írhatok, és hogy azokat a szerzeményeket énekelhetem el a közönségemnek. Hálás vagyok azért, amin a zenekarral mentem át, ezért most tudom csak igazán élvezni a zenét az életemben.
- vallotta Finnország legnépszerűbb énekesnője.