Hamarosan megjelenik a finn énekes angol nyelvű szólólemeze, a Pyre Of The Black Heart. A vokalista tavaly megjelent Mustan Sydämen Rovio elnevezésű, teljesen finn nyelven íródott korongja, hatalmas siker lett a rajongói körében, ám mindenki kedvenc vikingje picit tart attól, hogy angol nyelven már nem fognak ugyanolyan hatással bírni a szerzemények, mint eredeti állapotukban.
Kicsit ideges vagyok, de egyre jobban növekszik az önbizalmam. Természetesen ez egy szólóalbum, amit a saját nevem alatt jelenítek meg, tehát felelősséggel jár, hiszen akár tetszik, akár nem az emberek az én produkciómként fogják látni. Személyszerint abban reménykedsz, hogy a "gyerekedet" kedvelni fogja majd a közönség.
- mesélte.
A Nightwish-énekest most újfent beszélgetésre fogták, ezúttal viszont nemcsak újdonságáról osztotta meg gondolatait, hanem azokról az időkről is mesélt, amikor 2001-ben átvette Sami Vänskä helyét a Tarja Turunen vezette Nightwish-ben:
Azt, hiszem, hogy akkoriban a legnagyobb eredmény a zenekar kora volt. A finn metál a 90-es évek óta része a világnak, mi viszont még mindig életben vagyunk. Természetesen kiemelkedő pillanat, amikor azt hangoztatjuk: a világ a miénk. Például, Tarjával az élen az első fellépéseink több, mint tízezreket vonzottak. Nagyszerű pillanat volt továbbá, amikor a Wackenen, vagy a Rock In Rión nyolcvanezer ember előtt játszottunk. Mindegyik esemény kiemelkedő fontosságú, ezért nem is tehetek különbséget közöttük.
- vallotta a bandához való csatlakozásáról, valamint az átélt, megtapasztalt sikerekről.