Köztudott, miszerint a magyar metálzenekar az idei évre datálta első lemezének debütálását, ami az Electrolyze elnevezést kapta. A kiadvány mindösszesen tizenkét dalból tevődik össze, melyek közül néhányat már megismerhettünk mintegy beharangozó gyanánt.
Király Annát, a formáció énekesnőjét mi is kifaggattuk a készületek kapcsán, lapunknak pedig boldogan elújságolta, miszerint remekül haladnak a lemez felvételei, olyannyira, hogy ősszel mindenképp boltokba küldik azt. Miután fényt derítettek a dallistára, valamint a Gustavo Sazes által alkotott albumborítóra, a minap hivatalosan is közzétették, miszerint a fent is említett lemez szeptember 18-án tölti fel a lemezboltok üresen álló polcait.
A dalszövegeket javarészt általam megtapasztalt, átélt események formálják, olyan dolgok, amikhez szerintem a legtöbb ember tud kapcsolódni. Nem vagyok híve a túlzottan magasztos, elrugaszkodott szövegvilágnak, a Mezmerizedban legalábbis semmiképp. A megfogható, átélhető, mégis könnyed szövegvilág jellemzi a Mezmerizedot.
- idéztük az énekesnő szavait, aki a dalok építkezéséről mesélt. Mint kiderült, a koronavírus-járvány véget értét követően, természetesen a színpadokat mihamarabb megszeretnék majd hódítani, mintegy tovább növelni már emígyis szárnyaló sikerüket.
A dallista:
1. Electrolyse
2. Comeback
3. Rage
4. Desire
5. Fireheart
6. Shutdown
7. Call my name
8. Hybrid
9. Satellite
10. Ready to go
11. Carry on
12. Cyanide