Tavaly nyáron értesítette rajongóit a NorthTale, miszerint énekesük, Christian Eriksson távozott a csapat köreiből. A zenekar közleménye szerint, hamar kibontakozott a felek között a nézeteltérés, valamint felismerték, hogy egy bizonyos pont után lehetetlenség közös nevezőre jutni a Twilight Force-ból hasonló indokokkal kipenderített vokalistával.
Az év végén végül nagyszerű hírrel jelentkezett a formáció, ugyanis bejelentették, hogy megtalálták új énekesüket, Guilherme Hirose személyében. Az énekes egyébként többeknek ismerős lehet, ugyanis a NorthTale mellett a Traumer frontembere.
Guilherme már a kezdetektől felkeltette a figyelmem, hiszen úgy tolta le az első albumunk dalait, mintha az ő hangjára íródtak volna. (...) Amikor elküldte az első felvételét, tudtam, hogy ő lesz az, kétségem se volt efelől! Amikor bemutattam a zenekarnak, mintegy ismerkedés és vélemény nyilvánítás gyanánt, egyhangúlag rá szavaztak. (...)
- újságolta korábban Bill Hudson.
Mint ismeretes, a zenekar jelenleg is második nagylemezén dolgozik, arról azonban nincs rendelkezésre álló információ, hogy a megjelenése mikorra várható. Az izgalomtól fűtött rajongók viszont most végre megtudhatták, hogyan teljesít Guilherme új csapata keretein belül, ugyanis ma megosztották a Bring Down The Mountain című számot az ő előadásában.
Nagyon úgy fest, hogy a brazil származású énekes munkája több mint kielégítő a rajongóknak, amit nem csak a like-ok száma bizonyít a legnagyobb videómegosztón, hanem a hozzászólásokban is az egekig magasztalják a harmincéves énekest.
Győződj meg róla Te is!