Augusztus elején jelenik meg a Lord Of The Lost várva várt lemeztrilógiájának első etapja, az OPVS NOIR Vol. 1. Köztudott, hogy a formáció egy csomó kollaborációt készített a három lemezre, szám szerint tizenötöt, amelyek közül a Feuerschwanzcal felvett Lords Of Fyre és a Tina Guo részvételével készült Ghosts már elérhető, sőt, óriási népszerűségnek örvendenek.
Chris Harms énekest most Rafa Basa kapta mikrofonvégre, aki korábban már kiszedett némi érdekességet Pi Stoffers gitárosból, akinek mondandójára most kis híján rácáfolt a frontember, aki saját belátása szerint abszolút nem aposztrofálná az új lemezt súlyosnak, noha a sötétség kétségtelenül áthatja.
„Zenekarként rendre igyekszünk feszegetni a határokat, új területeknek hódolni és újdonságokat kipróbálni – legalábbis olyanokat, amelyek számunkra hatnak újnak. Nyilván nem mi találtuk fel a műfajt, de a magunk részéről igyekszünk újdonságokkal kiegészíteni. A Blood & Gliterrel kissé kiléptünk a komfortzónánkból, most pedig visszacsöppentünk. Ez kissé olyan, mint egy mágneses mező, ahol mindig afelé gravitálunk, ahol visszatérhetünk önmagunkhoz, de közben valami újat is nyújtani tudjunk. Egy olyan színes és csillógo lemez után, mint amilyen Blood & Glitter volt úgy éreztük, ideje visszatérnünk a sötét oldalra.” – vezeti fel a témát Harms, aki elárulta, hogy az új albumnak köze nem lesz az előző munkájukhoz.
Ennek apropóján merült fel, hogy mivel a zenekar sötét és a súlyos korongként hivatkozik az alkotásra, mégis mit értenek a „súlyos” megfogalmazás alatt?
„Nem feltétlenül arra céloztam, hogy súlyosabb lesz, valóban azt mondtam, hogy sötétebb, de ettől még nem kell súlyosabbnak lennie, nem is törtük magunkat, hogy súlyosabb lemezt készítsünk. Mivel a Blood & Glitter egy olyan album volt, amely a mindennapjainkból táplálkozott, a világunkból, a társadalom és a politikusok felé irányuló kritikákból, ezúttal azt tartottuk szem előtt, hogy most egy olyan albumot készítsünk, amely az érzéseinket helyezi fókuszba, tehát egy afféle utazás a szívünkben, a lelkünkben és az elménkben. Éppen ezért lelhető fel nagy számban a szomorúság és némi aggály, sőt egészen metálos lemez lett, de nem hiszem, hogy ettől súlyosabb is lett. Ez csak egy újabb szint tőlünk, valami, ami masszívabb, mint az eddigiek.” – magyarázza, hozzátéve, hogy:
„A sötétség, a szomorúság és a melankólia mindannyiunkban ott van, és az emberi lét ezen részei egy hosszabb történetet képesek elmesélni. Ha mondjuk az élet boldog oldaláról írtunk volna egy trilógiát, egész biztos, hogy megszenvedtük volna, mert arról nem olyan egyszerű dalokat írni, mint mondjuk a sötét oldalról. Emberekként sokkal mélyebben át hat bennünket a sötét oldal, és ha esetleg valami boldog pillanatról írnánk, akkor nem kapnánk többet két-három dalnál.” – vallja.
Mint azt fentebb már említettük, a három kiadvány temérdek izgalmas duettnek is helyet ad, ezek közül az egyik nóta a Within Temptation közreműködésével készült el, akik mostanság teljes egészében a modern metal képviseletében tündökölnek kisebb-nagyobb visszhangokat keltve maguk körül. Korábban már fény derült arra, hogy a két zenekar közötti együttműködés abszolút nem újkeletű, a felek ugyanis már évek óta fontolgatták a közös munkát, amelynek gyümölcse most végre beérett.
„Több megjelenést is izgatottan várok, ezek többsége pedig az együttműködésekhez köthető. A Tina Guóval felvett Ghostsra nagyon büszke vagyok, ugyanakkor, ami szintén kiemelkedő nóta számomra, az a Light Can Only Shine in the Darkness, amit a Within Temptationnel vettünk fel. Körülbelül 10 éve hallgatok Within Temptationt, és véleményem szerint Sharonnak igazán egyedi hangja van; tiszta, angyali, de mégis rendkívül erőteljes. Nagyon büszke vagyok a közös dalra, már nagyon várom, hogy megjelenjen.” – örvendezett Harms, kiegészítve mondandóját azzal, hogy:
„Ott van továbbá a Damage, amit Lzzy Hale -lel vettünk fel, de ezeken kívül lesz még egy csomó kollaborációnk, a lemez második része decemberben fog megjelenni, a befejező rész pedig jövő áprilisban. Összesen 33 dalt rögzítettünk, és ha az emlékezetem nem csal, akkor ezekből 15 vendégszereplés lesz. Ez egy elképesztő szám, boldog vagyok, hogy ennyi barátunk és kollégánk van az iparban, akikkel együtt dolgozhatunk.” – nyilatkozta.