Pontosan egy hónap múlva, tehát április 2-án jelenik meg a német zenekar vadonatúj kislemeze, ami a Skyfall címet viseli. A formáció természetesen vadonatúj nagylemezén is dolgozik, ami az elsődleges tervek szerint idén nyáron fog publikálásra kerülni.
Egy korábbi videó jóvoltából megtudhattuk, hogy a szóban forgó tétel mindösszesen tizenkét percet ölel fel, mindezeken felül pedig három változata létezik. Kai Hansenék elárulták, hogy a kislemezen a Skyfall rövidebb változata lesz meghallgatható, a lemezen azonban teljes hosszúságában felcsendül majd.
A nótához egyébként egy vagány klipet is forgatott a csapat, ennek apropóján meg is osztották az első betekintőt, ami megközelítőleg egy percet vesz igénybe.
Íme!