Gőzerőkkel dübörög a fesztiválszezon, aminek az Epica rajongóbázisa örül a leginkább a formáció ugyanis áprilisban adta ki vadonatúj nagylemezét, amellyel ez idáig Amerika-szerte kötötték le a közönségüket. Az Aspiral című újdonság kisebb túlzással élve a zenekar eddigi legkompaktabb nagylemeze, noha a korábbi albumjaik révén is tökéletesen érezhető volt a zenekarban túlzengő ambíció.
A szimfonikus metal uralkodói – azon felül is Simone Simons énekesnő – már többször is elárult érdekes információkat az új lemez készüléséről, a spanyol Metal Hammer újságírója pedig most maga is mikrofonvégre kapta Simone Simons-t, aki nemcsak az új kiadványról, de egyes dalok hátteréről is bőségesen mesélt. Első körben arra volt kíváncsi Albert Perera, hogy az Aspiral valóban az Omega folytatása-e, illetve mennyiben reális a rajongók azon állítása, miszerint a The Alchemy Project egyfajta kísérletnek minősül, amely nagyban befolyásolj a zenekar új munkamódszerét.
„A The Alchemy Projectet illetően ez egy releváns megfogalmazás. Miután befejeztük a dalszerzést és a felvételeket is az Omegával, beütött a COVID, ami arra sarkallt bennünket, hogy valami friss anyaggal szolgáljunk, addig is lefoglaljuk magunkat. Ekkor jött képbe a The Alchemy Project, amelyen a zeneipar több, különböző előadóival dolgozhattunk együtt, akik közül sokan a barátaink. Az egésznek a lényege az volt, hogy feltöltődjünk inspirációval, és hogy érdekes dalokat alkothassunk – mindeközben arra is felfigyeltünk, hogy ez egy igencsak tanulságos folyamat volt számunkra. Ami igazán felüdítő volt, hogy a felvételek nem a megszokott kerékvágásban zajlottak, mint általában, egészen old school módon történt az egész, mivel minden hangszert egy azon szobában egyszerre vettünk fel, amely egy jelentősen nyersebbé tette az albumot.” – reagál Simons, hozzátéve, hogy:
„A célunk is egyértelműen ez volt, és bár mindig mindenki a tökéletesre esküszik, megesik, hogy az ember olykor túlzásokba esik. Vissza akartunk térni az alapokhoz egyúttal olyasmit csinálni, amit korábban még sosem próbáltunk ki. Tulajdonképpen az Aspirallal is hasonlóképp tettünk, az egész lemeznek nagyon pozitív hatása volt ránk nézve, az írás és a felvételek alatt sokkal jobban összekovácsolódtunk, mint zenekar, és ez a dalokon is tükröződik.” – állítja.
Az énekesnő azt is elárulta, hogy mi a legjelentősebb metszéspont az Omega és az Aspiral között:
„Csakúgy, mint az Omega készítésekor, úgy most is kibéreltünk egy házat, ahol a dalszerzői táborainkat tartottuk. Mindenkinek saját szobája volt, azonban kialakítottunk egy részt, ami a mi kis stúdiónk volt, itt dolgoztunk a dalainkon. Csapatként dolgoztunk és a producerünk is velünk volt, ez a legtutibb módja annak, hogy egymástól inspirálódjunk, konkrétan másodpercenként küldtük egymásnak a kreatív visszajelzéseket.” – örvendezik az énekesnő, akinek egyszerre volt pozitív és negatív visszacsatolás a tábor.
„Teljesen másfajta interakció zajlik, amikor mind együtt vagytok, mint amikor valaki otthon, egymagában hallgatja a dalokat és azon gondolkodik, hogy most mit is kezdjen pontosan az adott énektémákkal, vagy épp a gitárriffekkel, amikkel könnyedén lehet játszadozni. Ha mindannyian egy helyen vagytok akkor azonnal visszajelzést kapsz a másiktól, ezáltal egy teljesen más eredményre juttatva a folyamatot.” – érvel, hozzátéve, hogy:
„Pontosan emiatt döntöttünk úgy, hogy az Aspiralt is hasonlóképp írjuk meg. Egész nap együtt voltunk, együtt reggeliztünk, együtt vacsoráztunk és közben reggeltől estig az új dalokon dolgoztunk. Voltak esték, amikor hajnal egyig nem tudtam aludni, mivel Isaac olyannyira megihletődött, hogy nem tudta abbahagyni a gitározást. Amikor munkaüzemmódban van, képtelen leállni, noha ettől függetlenül koránkelő típus, még akkor is, ha késő estig dolgozik. Kicsit olyan érzésem támadt, mint aki egy koleszban vagy egy zenesuliban van, mindenki a maga dolgával törődött és állandóan zenélt.” – nyilatkozza.
Simone elárulta, hogy a basszerosuk, Rob van Der Loo olyannyira kreatív, hogy már a dalok munkacímeivel is készségesen kiszolgálja a többséget ihlet gyanánt, ezek a címek pedig gyakran megmaradnak eredetijükben, ugyanis ritkán jutnak arra a döntésre, hogy más megnevezésen publikálják a szerzeményeket.
„Amikor az Epica kilencedik dobásán dolgoztunk – még mielőtt tudtuk volna, hogy Aspiral lesz a címe – a zenekar tagjainak már előre meg voltak a saját dalaik, amelyek potenciális szereplői lehetnek a lemeznek. Robnak volt egy Aspiral című dala, amelyet a művészet ihletett, én pedig elkezdtem dalokat írni arról, hogy miről is szól pontosan ez a művészet. Végül is, ez az emberekről szól, azokról, akik a háború után a semmiből próbálják újjáépíteni a társadalmat, és egy bizonyos szempontból ez egészen hasonlatos a reinkarnációhoz, ez is egyfajta újjászületés, egy új kezdet, mely által újból felemelkedhetsz a hamvakból.” – fejtegeti gondolatmenetét.
„Imádtam ezt a témát, mivel személyes perspektívából is kiválóan megközelíthető. Minden ember életében van egy pont, amikor irányt vált, vagy az élete egészen más irányba halad és mindenét, ami van a semmiből kell újjáépítenie. Sajnos sok országban ma is háború dúl, mindez mellett tűzvészek, természetei katasztrófák, árvizek és földrengések is sújtják az emberiséget. Ez olyannyira gyakori, hogy az emberek mindenüket elveszítik és újra kell kezdeniük. Leginkább emiatt imádom ezt a koncepciót.” – folytatja.
Amikor az újságíró rámutatott, hogy a világ sajnos nagyon nem jó irányba halad, Simons ekképp reflektált:
„Nem, és azt hiszem, hogy a dalainkkal egyfajta tükröt tartunk a társadalomnak. Megosztjuk a személyes tapasztalatainkat, a gondolatainkat, az aggodalmunkat és a reményeinket is. A remény üzenetét szeretnénk közvetíteni, hogy együtt, közösségként újjá építhető a társadalmunk. A metálszintér továbbra is erős, egyben egy kedves közösség, ahol az emberek kapcsolatokat teremtenek egymással az életben átélt hullámvölgyeikkel egyetemben. Ezt teszi a zene ereje, amit többek között jómagam is sokszor megtapasztaltam már.” – fogalmaz.
Az Az Obsidian Heart egyike azon daloknak, amelyek nem a tipikus Epica-vonalat képviselik, ám pontosan ettől vált a rajongók nagy kedvencévé. Simone Simons most elmondta, hogy a dal eredeti címe korántsem az Obsidian Heart volt, noha olyannyira megnyerte magának az ötlet, hogy végül belefonta a dal refrénjének soraiba.
„A zenéjét Rob szerezte, a dal munkacíme pedig »Into The Madness« volt, ez volt az egyik legutolsó dal, ami felkerült a lemezre. Jómagam imádom a hangulatát: nagyon sötét és komor, izgalmas volt dalszöveget írni hozzá. Érdekességként érdemes elmondanom, hogy Rob dalainak jelentős részének a munkacíme marad a végleges címe, így történt ez a Rivers és az Aspiral esetében is. Az Obsidian Heart kapcsán is szerettem volna megtartani az Into The Madness-t, de végül arra jutottam, hogy mégis megváltoztatom a címét, a munkacímet pedig valamilyen formában belefoglalom a refrénbe. Az Obsidian Heart egyébként alapjáraton magáról az obszidián kőről szól.” – ecseteli, rámutatva arra, hogy:
„Az obszidián egy természetesen fekete kőzet, ha pedig a fekete szívre gondolunk, akkor azt leginkább úgy képzeljük el, mint egy sötét gondolatokkal és a melankóliával megtelt szívet, noha bizonyos értelemben az obszidián egy nagyon erős kő, amely megvéd a negatív gondolatoktól és megtisztítja az energiánkat. Szerintem az Obsidian Heart egyfajta kiterjesztése a Storm The Sorrow-nak és a Riversnek, amelyek arról szólnak, hogy az embernek akkor is küzdenie kell a felszínen maradásért, amikor a legnehezebb időszakán megy keresztül, egyszerűen nem szabad hagynia, hogy megfojtsa a szomorúsága.” – hangsúlyozza.
„Az Obsidian Heart arról szól, amikor megengedjük magunknak a szomorúságot, de nem hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk. Amikor elveszítünk valakit – valakit, aki meghalt, vagy valakit egy kapcsolat végén, vagy akár egy barátot – egyfajta gyászfolyamaton megyünk keresztül, amit egy adott ponton meg kell állítanunk. Erről szól az Obsidian Heart. Ez kicsit olyan, mintha hangosan azt mondanám, hogy: »végeztem a szomorúsággal, ideje továbblépnem«.” – fejezte.
