Dalriada – Őszelő (2021)

dalriadaoszelo.jpg

Hosszas halasztás után, ma került a boltok polcaira a Dalriada tizedik nagylemeze, az Őszelő. A formáció több előzetest is közzétett felvezetőként, melyek rendre arról tanúskodnak, hogy a soproni zenekar szívét-lelkét beleadta a kiadvány tartalmába, eredménye pedig igen gyümölcsöző lett.

Izgatottan vártam tehát a megjelenést, hiszen követője vagyok a banda munkásságának, a legutóbbi lemezükkel (Nyárutó) pedig viszonylag elégedett voltam, sőt, több mint elégedett. Az Őszelőnek egy 100%-os magyaros hangzás jutott; dallamos és nagyon szerethető nótákkal a fedélzeten.

Érdekes, hogy a lemezt ugyanaz a dal zárja, amelyik elkezdi, az Ezer élet, ezer csillag metálosan fogadja a hallgatókat és már itt megfogalmazódott bennem az, ami a későbbiekben kérdés nélkül kivirágzott. Saját belátásom szerint, soha nem hallottam még ennél szebb szöveget a Dalriadától, ráadásul új lemezükről égetően sugárzik a belefektetett energia, ami dalról dalra visszaköszön.

148957092_259262405568964_6954433665306124408_o.jpg

A Rákóczi zászlaja és az azt követő Dúvad szintén elnyerte a tettszésem, hiszen mindkettő egy eget rengetően energikus szerzemény, ahogyan a korong névadója, az Őszelő is egyaránt. Bár korábban is jelentek meg dalok, nálam a biztos megnyerés a Betyár-altató volt. Azonnal „beleszerettem” a dalba, a megjelenése óta pedig napi szinten visszatérő vendég a lejátszási listámon, – ami egyébként ki sem lát a Mägo de Oz-dalokból.

A Földanya valahogy nekem kilóg a sorból, viszont az őt felváltó Huszáros már megbillenti a ritmust a lábamban, különösen, hogy tartalmaz egy cseppet kedvenc költőm, Petőfi örökségéből. Az Örökség és az Őszi ének is rendesen kiveszi a részét a magyaros vonalból, a végére pedig az Ezer csillag bűvöli el ismét a hallgatót, ezúttal viszont ballada formában.

107749864_278840763548697_1711493693032078005_n.jpg

A Dalriada nekem mindig is az a zenekar volt, ami csak néhány dallal volt képes felhívni magára a figyelmem, ezért nem éreztem nagyobb kényszert, arra, hogy teljes egészében végighallgassam a lemezeiket. Első ízben az Ígéret törte meg a varázst, hiszen azt úgy ahogy van imádom, majd ugyanezt a Nyárutó kapcsán éreztem.

Most azonban rendesen megleptek Lauráék, ugyanis azt gondolom, hogy a tizedik albumukként szuperáló Őszelő a valaha kiadott legjobb munkájuk! A dalok tökéletesen rendben vannak, szerethetőek, fülbemászóak, és tulajdonképpen minden jelző illik rá, ami egy brutálisan jó lemez körbe tud írni. Mindezeken felül, az újdonságon érezhető, hogy ez most tényleg valami különleges, pandémia ide vagy oda. Bízom benne, hogy a következő alkotásuk ennek a lemeznek a nyomán fog építkezni, mivel nálam most fél tégla egészben-módra  megérkezett a Dalriada és azt hallom, amit mindig is szerettem volna Tőlük.

9/10

Egy normális világban izgatottan számolnánk vissza a napokat az Őszelő lemezbemutató turnéjáig, terveznénk a programot, egyeztetnénk az utolsó részleteket... Ez most elmarad. A Veled való személyes találkozás élményét, az együtt éneklés varázsát semmi sem pótolhatja, semmilyen online koncert nem adja vissza azt a varázst, amikor ugyanazt látod a szemekben, amit te is érzel a színpadon.
Koncertezni most nem tudunk, nem tudjuk személyesen átadni Neked mindazt, amit ezzel a lemezzel mondani szeretnénk, de egyvalamire igenis képesek vagyunk mi együtt, Te, és a zenekar: közösen örülni ennek az új lemeznek, a legifjabb, és egyik legkedvesebb gyermekünknek! Szóljon tehát az Őszelő
– kommentálta közösségi oldalain a zenekar. Ennek eleget téve lentebb meg is hallgathatod a lemezt!

További érdekesség, hogy a lemez utitársaként megjelent a Dalriada első koncertanyaga is, ami Hazatérés - 15 év Dalriada címen található meg, amennyiben ez is érdekel, akkor lentebb akár el is indíthatod!

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása