Először nyilatkozott válságáról Floor Jansen: „Semmim se maradt"

noname52445.jpg

Floor Jansen tizenhat évesen lett az After Forever énekesnője, ahol háttérénekesből hamar frontasszonnyá avanzsálódott. A formáció szekere gyönyörűen haladt a siker felé, amiből hiány szerencsére nem volt, azonban 2009-ben bekövetkezett a nem várt töréspont és a zenekar leköszönt a színpadról.

Floor többször is hangot adott annak, miszerint napjainkban is ez a legfájóbb esemény a múltjából, a benne felgyülekezett haragot és mértéktelen dühöt végül új csapata, a ReVamp révén kürtölte világgá. Az énekesnő folyamatosan megdöbbentő dolgokkal áll elő egy-egy interjú kapcsán, most sem volt ez másként így megtudhattuk, hogyan élte meg az After Forever leköszönését, miközben gondolatban már egy új csapatot dédelgetett –  mindezt Hollandia válságba kerülése és a saját bizonytalansága okozta zűrzavar közepette. 

Amikor 12 év után befejezed egy zenekarral, az olyasvalami mint amikor lezárul egy házasság, viszont nem úszod meg csúnya szavak kimondása nélkül. Többnyire rendeztük a dolgainkat és ezáltal számos, borzalmas kapcsolatot tudhatok magam mögött.

– fogalmazott.

Miután feloszlott az After Forever és elkezdtem megalkotni a ReVampet, ugyanabban az időben Hollandiában kitört a gazdasági válság. Tanárként is dolgoztam és az After Forever mellett több más projektem is volt, ami a megélhetésem szolgáltatta, aztán hirtelen semmim se maradt.

– emlékezett vissza, majd hozzátette:

agarra.jpg

Olyan munkát kellett találnom, ami nincs kapcsolatban a zenével, – ilyent azelőtt még soha nem csináltam és persze utána sem – viszont ezzel egyidőben egy teljesen új zenekart készültem létre hozni, miközben teljesen elbizonytalanodtam abban, hogy valójában mit is szeretnék, és hogyan szeretném folytatni.

– vallotta. Az énekesnő egyébként ekkoriban esett át első kiégésén (lelki kimerültség) is, amiről már többször is szót emelt, most azonban kiderült, hogy több állt a háttérben mint a zenekarai közti őrület. Lezárásként elárulta, hogy tanári állás útján sikerült megvetni a lábát, s ezáltal jobbra fordultak a dolgai. 

Hónapokkal később minden jobbra fordult, ugyanis állást kaptam egy iskolában és tanárként kezdtem dolgozni, majd később egy másik suliban is tanítani kezdtem és egyszer csak átjárt az energia, ami egészen lentről visszarántott a felszínre.

– közölte megkönnyebbülten. 

23768206221_c04909fb5c_b.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása