Nyáron jelent meg a Laurenne/Louhimo formáció első nagylemeze, ami a The Reckoning elnevezést kapta. Kritikát ITT olvashatsz. A Smackbound és a Battle Beast énekesnői már egy ideje fontolgatták a közös projekt létrehozását, amikor viszont beütött a koronavírus-járvány, már nem volt kérdés, hogy megkezdik a közös munkát.
Netta és Noora egyébként Finnország legmeghatározóbb női metálhangjai, hiszen olyannyira karakteres hangjuk van, hogy elmondásuk szerint néha ők maguk sem tudták megállapítani, mikor melyikük szól épp a mikrofonban.
Erről és voltaképp a közös munka kialakulásáról faggatták egy terjedelmes interjúban Netta Laurenne-t, aki elárulta, hogy már javában készült a már fent is említett korong, amikor felmerült, hogy Noorával közösen adják nevüket a kiadványhoz.
Évek óta követjük egymás munkásságát, majd felmerült bennem, hogy esetleg csinálhatnánk közösen is valamit, hiszen fergeteges énekesnek tartjuk egymást.
– fogalmazott az együttműködésről, majd hozzátette:
Amikor együtt énekeltük a Black Sun egyik dalát, azon kaptuk magunkat, hogy mi sem tudjuk megállapítani, mikor melyikünk énekel – ez lenyűgöző volt.
– mondta.
A The Reckoning című lemezt a férjemmel, Nino Laurenne-nel készítettem és ő mondta, hogy nagyon szívesen hallana minket több dalban is. Amikor a járvány miatt törölni kellett a turnékat, úgy döntöttem, hogy felhívom Noorát és javaslatot teszek. Noora azonnal kötélnek állt.
– folytatta.
A kezdetektől fogva egyértelmű volt számunkra, hogy a klasszikus heavy-metál és a hard rock útján tértünk vissza a metálzene gyökereihez. Ez zeneileg tökéletesen megkülönbözteti a Laurenne/Louhimo-t a Battle Beast-től és a Smackbound-tól is.
– kommentálta a stílusválasztást.
És, hogy mi alapján oszlottak meg a szerepek?
A dalíráskor egyáltalán nem gondoltunk a szerepekre. Ninóval arra koncentráltunk, hogy jó dalokat alkossunk. Miután elkészültek a dalok, leültünk és átnéztük őket. A legtöbb megállapodás spontán jött. Ügyeltünk arra, hogy mindketten egyformán tartozzunk a lemezhez, és egyenlően osztjuk fel a szövegeket.
– nyilatkozta, hozzátéve:
Nagyban segített, hogy a szövegeket úgy alkottam meg, hogy azok mindkettőnk gondolatát és érzéseit tükrözzék, s ezzel mindketten kapcsolódni tudtunk a dalok hátteréhez. A legnagyobb tanulság és boldogság azonban mégis az, hogy személyesebben megismerhettünk egymást. Lelkitársak lettünk.