A Runa Llena története tavaly februárban vette kezdetét, miután Frank és Carlitos közösen elhagyták a Mägo de Oz fedélzetét. Habár a fanokat igencsak megviselte a két ikonikus, oszlopos tag távozása, csüggedni mégsem volt sok idejük, hiszen hamar bemutatkozott a két gitáros vadonatúj attrakciója.
A formáció néhány dalt már bemutatott készülő nagylemezük előfutáraként, a napokban pedig egy újabb tételt hoztak nyilvánosságra, ami Keltoi címmel került publikálásra. A nóta hamar belopta magát a célközönség kegyeibe, ami nem is olyan meglepő, hiszen a dalban az a Fernando Ponce de León működik közre, aki korábban a Mägo de Oz tagja volt, napjainkban pedig a José Andrëa y Uróboros zenekarból ismert.
Íme az újdonság!