Ezek a lemezek diadalmaskodtak 2021-ben!

dpul4c-ac9e8dec-04eb-4977-80af-47fd423c1db3k665.jpg

A 2021-es év – mindenféle túlzás nélkül – egy szempillantás alatt elmúlt, tarsolyában pedig temérdek apróságot tartogatott. Jó és rossz hírekből egyaránt jutott, ugyanakkor egy vagonnyi újdonsággal is meglepett minket – bár ez sokkal inkább az előadókra igaz.

Ítészkedni sosem könnyű feladat, hiszen nincs olyan, hogy jó és rossz lemez, éppen ezért, sokkal inkább szeretem a kevésbé nyerte el a tetszésem megnevezést. Próbáltam átpörgetni az agyamon az elmúlt tizenkét hónap történéseit, vagyis inkább puzzle-szerűen igyekeztem összerakni mi mikor jelent meg, na meg persze, hogy mennyire lopta be magát a szívembe, illetve, hogy az eltelt idő alatt visszatérő vendég-e a lejátszási listámon.

A fentiek értelmében született meg végül az a lista, amit alább lehet átböngészni, egyetérteni persze nem kötelező, hiszen ez mindenkinek a saját döntése. Azért be kell vallanom messze nem volt könnyű „rangsorolni” ezeket a korongokat, hiszen eredetileg sokkal több albumot jegyeztem fel, majd beláttam, hogy a lemaradt korongok fele annyira sem érdekeltek mint az, hogy Messi vagy Lewandowski nyeri-e az Aranylabdát...

Na de lássuk is, mely lemezek diadalmaskodtak idén!

#16. Orden Ogan – Final Days

Nagyon vártam már a Final Days megjelenését, hiszen már idejét sem tudom annak, mikor került bejelentésre, majd hányszor lett elhalasztva a publikálása. A kislemezként megjelent előzetesek viszonylag elnyerték a tetszésem, maga a lemez pedig nem is rossz, viszont a kialakult sorrend magáért beszélt, avagy messze nem volt rám akkora hatással, hogy éjjel-nappal ezt hallgassam.

orden-ogan-final-days-maincover-preview-2019_800x800.jpg

#15. Beast In Black – Dark Connention

Már az első lemezük sem volt egy félredobható példány, hát még az azt követő From Hell With Love. Tökéletesen kombinálják a stílusokat, Yannis pedig a valaha élt legkiválóbb énekesek egyike. A Dark Connection egy ideig teljesen magába szippantott, majd egy idő után arra lettem figyelmes, hogy a lemezzel együtt én is kezdek kimerülni.

239395299_376210800529971_1342294331103630494_n.jpg

#14. Rage Of Light – Redemption

Új lemezt és énekesnőt avatott a Rage Of Light, miután Melissa Bonny bejelentette távozását. Az új vokalista nem is váratta sokáig a fanokat bemutatkozásával, Redemption című lemezük pedig még ki is meríti a friss fogalmát, hiszen december elején került a boltok polcaira. Martyna Hałas teljesen új erővel ruházta fel a bandát, ez pedig a szóban forgó kiadványra is teljes mértékben igaz. Igazán gyors szerzemények alkotják a dallistát, a tiszta ének és a mély hörgés pedig jókor van jó helyen.

252890841_321210763146028_6849515111587394141_n.jpg

#13. Laurenne/Louhimo – The Reckoning

Az idei év egyik csúcspontja pontosan ehhez a lemezhez köthető, hiszen Netta Laurenne és Noora Louhimo egyénileg is egy kétlábon járó energiabomba, ketten együtt viszont valóságos dinamitként aktiválódnak. A The Reckoning a lehető legjobban sikerült, hiszen minden apró jegyet magán visel, amivel körbe lehet írni egy kiváló rock-és metállemezt; ugyanannyira tud melankólikus lenni, mint amennyi erőt magában hordoz.

laurennelouhimoreckoning_1.jpg

#12. Heart Healer – The Metal Opera

Mi kell ahhoz, hogy az ember valami ismerőset alkosson, de mégis valami egészen újat? A válasz egyszerű: Magnus Karlsson meg egy rakás tehetséges énekesnő! A The Metal Opera egy tipikus szimfonikus metálban utazó hanganyag, annyi különbséggel, hogy a dalokat tolmácsoló énekesnők mind-mind más karakterek, s ezáltal egyénileg és duettben is olyan magaslatokban részesítik a hallgatót, hogy arra nehéz szavakat találni. 

131887700_421879115906852_2535134011694232805_n.jpg

#11. Sirenia – Riddles, Ruins & Revelations

Emma Zoldan érkezésével valósággal új életre kelt a Sirenia, hiszen már az első perctől fogva hangoztatom, hogy a bandának még soha nem volt ennyire jó énekesnője. Minden egyes korszakot remekül tud hozni, a sajátjával pedig azonnal le veszi a lábáról a nagyérdeműt. A vele készült Sirenia-lemezek sokkal befogadhatóbbak, erre pedig most sem akad panasz, hiszen a fent is említett korong zseniálisan muzsikál.

a2147460583_10.jpg

#10. Therion – Leviathan

A Therionnal köttetett ismertségem is valamikor gyermekkorom tájékára vezethető vissza, azonban sosem foglalkoztam túlzottan a zenekarral – egészen mostanáig, vagyis egészen addig, amig meg nem jelenet a Leviathan. Lehetetlen művelet hibát keresni benne, mondjuk az egyetlen felróható dolog talán az, hogy rövid, hiszen bármeddig el tudnám hallgatni, ha lehetőség nyílna rá, fantasztikus slágerek, igazán fülbemászó dallamok, hát mi kell még?

therion_leviathan_albumcover.jpg

#9. Ad Infinitum – Chapter II Legacy

Melissa Bonny és csapata ezúttal is rendesen odatolta magát, hiszen az előző lemez példájára, most sem egy unalmas albummal jelentkeztek. Felesleges lenne kiemelni néhány tételt, amit érdemes lecsekkolni, hiszen mindegyik a maga módján kelti fel magára a figyelmet (habár néhánynál mintha elfelejtettek volna váltani, és ugyanarra az alapra lepörgettek még párat, gondolván úgy sem tűnik fel).

239456176_265158105424547_565668696888855173_n.jpg

#8. Rhapsody Of Fire – Glory For Salvation

Amikor utoljára Rhapsody Of Fire-album került boltokba, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy inkább kínomban rohanjak ki a világból. Végül saját magamat vigasztalva azt gondoltam, hogy a következő talán jobb lesz. Hát határozottan jobb lett! A Glory For Salvation kezd emlékeztetni arra a zenekarra, amelyért gyermekként odáig voltam, mi több, határozottan megtörtént a várva várt katarzis is, amire már nagy szükség volt, az utóbbi lemezük után.

214457626_352722886216285_7008473918069789770_n.jpg

#7. Powerwolf – Call Of The Wild

Valahányszor eszembe jut az év végi összegzés, folyton össze szorul a szívem, amikor felmerül a Powerwolf és az új albumuk. Nos igen, bármennyire is kedvelünk egy zenekart, majd nevezzük azt kedvencünknek, a realitás érdekében még sem lehetünk elfogultak. Nagyon reméltem, hogy ez a lemez sokkal előkelőbb helyen foglal majd helyet a listán, most még is úgy érzem, hogy semmi baj nincs azzal, ha ezúttal nem így van. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem tetszik, hiszen vannak rajta himnusz-gyanús tételek, de a katarzis itt most elmaradt.

167194660_291996712295031_3505104320828174222_n.jpg

#6. Anette Olzon – Strong

Anette Olzon mostanság tele van meglepetésekkel, s ez alól nem kivétel sem az Allen/Olzon projekt, sem pedig a The Dark Element. Az énekesnő valósággal kivirult, amióta nem nehezedik rá akkora nyomás mint amikor Nightwish-fanoknak kellett megfelelnie Tarja Turunen utódjaként.

A Strong nemcsak a címe alapján nevezhető erős albumnak, hanem a rajta helyet kapott nóták is tökéletesen az erőt sugározzák. Korábban már volt szó arról, milyen amikor Magnus Karlsson pontosan tudja, hogy mit csinál, hiszen ezesetben is felmerül a zenész neve, ugyanakkor végre Nettie is megtalálta a helyét a világban, és remélhetőleg még nagyon sok a Stronghoz hasonló lemezzel fogja bombázni a közönséget.

20000000123183_9695e3f0-f0c2-44dc-b1ca-6b816991546e_1024x1024_2x.jpg

#5. Epica – Omega

Górcső alá véve az Epica munkásságát azt kell mondjam, hogy soha nem szerettem jobban ezt a zenekart, mint napjainkban! Rajongójukká igazán csak a 2012-es megjelenésű Requiem For The Indifferent megjelenésekor váltam, hiszen akkor éreztem először azt, hogy Simone Simonszék végre kibújtak az őket inspiráló csapatok árnyékából, mi több, egyenesen föléjük tornyosultak, s ezáltal a saját komfortzónájukat is maguk mögött hagyták. Ezt követően rendre fantasztikus lemezeket hallottam tőlük, az Omega azonban a valaha kiadott legkiválóbb munkájuk, ezt aligha tudják a jövőben überelni, de azért hajrá!

143427693_247570683403405_6132531598361782262_o.jpg

#4. Dalriada – Őszelő

Számomra az idei év legnagyobb meglepetése a Dalriada volt. Sokan még mindig az Arany János-ballada feldolgozásával azonosítják őket, pedig már jóval túlhaladták akkori korszakukat. Az Őszelő szerintem pontosan egy olyan lemez lett, ami egy ehhez hasonló listán kötelező szereplő kell hogy legyen, hiszen a csapat a szívét-lelkét kidolgozta azért, hogy a végeredmény több mint kielégítő legyen!

A lemezhez kapcsolódó kritikában már boncolgattam, miszerint soha nem hallottam még ennél jobb lemezt Binder Lauráéktól, és ezt most is szívesen aláírom, hiszen minden egyes szó igaz, remélem az Őszelő egy gyönyörű, új korszak kezdete a csapatnak, hiszen ennél már csak feljebb van. Köszönöm az élményt srácok!

dalriadaoszelo.jpg

#3. Celtian – Sendas De Leyenda

A spanyol front roskadásig tele van jobbnál jobb csapatokkal, nem beszélve azokról, akiket a méltán nagy népszerűségnek örvendő Mägo de Oz inspirál és pátyolgat. Többször is kitértem arra, hogy Xana Lavey nem egy tipikus metálhang, ugyanakkor a kisugárzásának köszönhetően igen szerthető egyéniség.

A Celtian első lemeze instrumentális tehát nehéz lenne alapul venni, az En Tierra De Hadas azonban az énekesnő érkezésével hamar más vizekre evezte a csapatot, és már ekkor született is néhány hatalmas slágerült. A Sendas De Leyenda magasabb szintre emelte őket, és bár szenvtelenül fiatalok, már most tudják mit várnak el önmaguktól, s ehhez igazodva hibátlan munkát tettek le arra a bizonyos asztalra, a nevüket pedig ideje megismerni és megjegyezni a nagyvilágnak!

173478969_293990462138400_5383348825724030755_n.jpg

#2. dArtagnan – Feuer & Flamme

Az Epica dalát ismételgetve, azon kaptam magam, hogy most bennem is két farkas viaskodik, hiszen döntésre kellett jutnom azt illetően, hogy a két, számomra legkedvesebb lemez közül melyik kerüljön végül a dobogó legfelső fokára – valóban nem volt egyszerű, de sajnos csak egy lehet a végső befutó. Ben Metzner és a dArtagnan egy teljesen új világot nyitott meg számomra és ez a Feuerschwanz-ra is éppúgy igaz. Habár meggyőződésem, hogy december 31-én a Feuerschwanz az év legnagyobb durranásával készül vadonatúj lemezével, magamat hazudtolnám meg azzal, ha egy pár órás lemezt állítanék a lista élére.

A Feuer & Flamme minden tekintetben hű a címéhez, hiszen az első hangtól egészen az utolsóig szerethető alkotás, minden dalban van valami új, valami értékes, a csibészes szövegek mellett az érzelmek is előtérbe kerülnek, a muskétások pedig megállíthatatlanul masíroznak a nemzetközi szintér elismerése felé, hiszen újdonságukkal számos csukott szempárt magukra irányítottak.

cover_feuer.jpg

#1. Mägo de Oz – Bandera Negra

Kétszer is elhalasztották a Mägo új lemezének megjelenését, a harmadik alkalommal azonban valóban megkaptuk. Az év legjobban várt lemeze volt számomra, és bár az első kislemezzel órákig kellett barátkoznom, mire azon kaptam magam, hogy nagyrészt már tudom is a szöveget, a Tu Madre Es Una Cabra érkezésével azonban már visszafordíthatatlanul kitárult a világ előttem. Minden kétséget és túlzást kizáróan a Tu Madre Es Una Cabra az év hivatásos party-himnusza, hát könyörgöm ki ne tudna bulizni ezekre a dallamokra?

Habár akad egy-két dal, amit gond nélkül átugrok ha kedvem tartja, a Bandera Negra van akkora kaliberű nagylemez, hogy gond nélkül magával rántsa a hallgatót teljes valójában. Lehet azt mondani, hogy az Ira Dei köröket ver a Bandera Negra dalaira, ugyanakkor mégsem. Az Ira Dei egy kitérő volt a rockoperás vonaluk felé, ami azért a Mägo esetében egyáltalán nem számít újdonságnak, a Bandera Negra pedig egy teljesen más fejezet, ami azért született, hogy mosolyt csaljon az emberek arcára, miközben a világot még mindig a pandémia uralja.

A Mägo de Oz évről évre bebizonyítja a fanoknak, hogy van élet a Fiesta Paganán túl, és bár tisztában vannak azzal, hogy soha még egy ilyen slágert nem fognak szerezni, mindent megtesznek azért, hogy az utolsó leheletükig a legkifogástalanabb lemezeket adják a célközönség kezébe. Txus di Fellatio személyében szerencsére a világtörténelem legzseniálisabb dalszerzőjét tisztelhetjük, így bizton állítom, lesz még olyan lemezük, ami minden eddigi alkotásukat túlszárnyalja majd.  

portada-bandera-negra1-2-1490x1536.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása