Az újvidéki Exit fesztiválban szinte lehetetlen csalódni, hiszen rendre olyan fellépők kerülnek a keretbe, akikért bolondulnak a zenekedvelők. A szervezők természetesen mindenki ízlését jócskán kielégítik, hiszen rendkívül sokszínű repertoárral lepik meg az érdeklődőket, ráadásul kivétel nélkül a legnagyobb nevektől kiindulva a feltörekvők is színpadot robbanthatnak.
A metálvilág krémje is megfordult már kishazánkban, hiszen Tarja és a Sabaton visszatérő vendégnek számít, ugyanakkor 2008-ban a Nightwish is tiszteletét tette Péterváradon. Idén sem aprózták el metál előadók számát, ugyanis a július 7-10 között megrendezésre kerülő rendezvényen többek között a Napalm Death és a Sepultura is fellép majd.
Új lemezét népszerűsítve érkezik továbbá az immáron Diva Satánica vezette Nervosa is, akik tavaly küldték a boltok polcaira Perpetual Chaos című korongjukat, turnézni azonban nem tudtak a kiadvánnyal.