Márciusban derült ki, miszerint új lemeze rögzítésének céljából stúdióba vonult a svéd és olasz tagokat számláló Twilight Force. A formáció utoljára 2019 augusztusában jelentkezett új lemezzel, ugyanis a Dawn Of The Dragonstar volt Alessandro Conti debütálása új frontemberként.
A csapat azóta már egy kiadós turnét is maga mögött tudhat a lemez népszerűsítése okán, az elmúlt időszakot azonban teljes mértékben az új dalok szerzésének szentelték. A mai napon jelentették be a jó hírt, miszerint a munkálatok hivatalosan is véget értek, s amint lehetőség nyílik rá elkezdik majd csepegtetni a jobbnál jobb infókat a kiadványról.
„A negyedik ópuszunk megalkotása egy fantasztikus utazás volt, és mint mindig, most is egy óriási, ugyanakkor egy lenyűgöző kihívás. A dalok teljes potenciáljának kiaknázása érdekében számos legendát kellett felkutatnunk a Twilight Kingdoms-ból, temérdek elfeledett varázslatot kellett feltárnunk, ahogyan számos újat megalkotnunk.” – fogalmaztak saját szavaikkal.
„Most, számtalan kíméletlen munka és aprólékos varázslás után, büszkék és megkönnyebbültek vagyunk, amiért új fejezetre lapozhatunk, és hogy új kalandok és felfedezések irányába haladhatunk!” – mondják, hozzátéve, hogy már nagyon izgatottak az újdonság bemutatásával kapcsolatban, rövidesen pedig már el is kezdik a felvezetését.