A német illetőségű Terra Atlantica viszonylag „frisshúsnak” számít házam táján, ám nem kétlem, hogy 2017-es debütálásuk óta azért szert tettek már komolyabb ismertségre. Szeptember 16-án jelent meg a srácok vadonatúj, sorban harmadik korongja, így azt hiszem, semmi értelme takargatni, hogy a Beyond The Borders útján leltem rájuk – na de szokták is mondani, hogy jobb később mint soha.
Első körben az új lemez borítója keltette fel a figyelmem, mivel napok óta fel-feldobta valamelyik közösségi oldal, látványra pedig először azt hittem, hogy a Visions Of Atlantis „Pirates” című lemezének koppintását látom, így nem is nagyon foglalkoztam vele, csak tovább görgettem. Amikor már sokadik alkalommal találtam magam szemben a lemez kicsit sem hanyagolható grafikájával, egyfajta késztetést éreztem, hogy belehallgassak a tartalmába. Vakon, ismeretlenül vágtam hát bele felkutatni mi rejlik a műalkotás mögött, noha megmondom őszintén volt bennem egy amolyan pozitív előérzet.
Többször is kifutott már belőlem, hogy szeretem a kellemes meglepetéseket, s ezt most sem felejtettem el, noha vonakodva indítottam el a hanghordozót. Fogalmam sem volt mire számítsak, mi fog majd fogadni, minden esetre a „ha nem tetszik még nyugodtan vissza lehet lépni” monológom után adtam az egésznek egy esélyt, és ez egészen a lemez legutolsó hangjáig kitartott. Úgy voltam vele, ha már ezzel a lemezzel ismertem meg őket, akkor úgy illik, hogy egyelőre nem szórom az agyam arról mit csináltak két lemezzel ezelőtt, hanem kivárok és majd később vetem bele magam a munkásságukba.
Mint minden másnak, úgy ennek is megvan a pozitív és a negatív oldala, hiszen összehasonlítási alap nélkül hol könnyebb, hol nehezebb véleményt alkotni – minden esetre én most úgy véltem, hogy minél kevesebbet tudok az előzményekről, annál kevesebb gondom lesz az üres fröcsögéssel és a töltelék szöveggel. Mivel már így is sokat beszéltem erről-arról, ideje hát kihajózni a nyílt vízre, kideríteni mi mindennel szolgál ez a váratlanul jött kellemes utazás!
A lemez első dalaként egy intró jelenik meg, melynek kapcsán csak a későbbiekben bontakozik ki, hogy tulajdonképpen egy medly-féle egypercest kaptunk egyes dalok hangzásából. A már rendes dalként indító The Scarlet Banners szinte azon nyomban beindítja a fogaskerekeket, igen kecsegtetően. A banda besorolására a dallamos power metalt raggatták fel, noha érzésem szerint ez csak részben van így, ugyanis a lemez tartalma kimeríti a tisztességes szimfonikus metál határát; mindez mellett pedig több fűszert is alkalmaznak, így kicsit sem lehet azt mondani, hogy a korong unalmas és monoton. Épp ellenkezőleg: változatos és izgalmas, hiszen még az akusztikus gitárral megspékelt, balladaszerű Far From Alive is hatalmas energiát szór magából, különösen akkor, amikor felgyorsul a dal.
Érdekes változást hoz félidőnél a Sun of Pontevedra, ami kicsit latinos, mexikói vonalat fon maga köré, de egyébként egy igen kellemes nóta, himnusz szerű kórussal kiegészülve. Megmerem kockáztatni, hogy ez a lemez egyik fénypontja, de azért érdekes felhozatalból akad még bőven. Átvezető gyanánt a Guns and Drums vetődik fel, amiben sok érdekességet sikerült feltárnom. Amellett, hogy a folkos vonal kicsit emlékeztet a Mägo de Oz-ra, a vége felé egy ismerős dallam is megcsapta a fülem, aztán hosszas gondolkodás követte, mire rájöttem, hogy honnan is olyan ismerős. (Emesémmel a tévénézés kimerül a Baby TV-nél, hiszen egy közel egyéves kislány mégis mi mást is nézne? Na itt szokott hébe-hóba megjelenni egy cuki kis hangyás dalocska, ami pontosan erre a ritmusra szolgáltatja a piciny nézőknek a szórakozást, mostanra viszont úgy hiszem, hogy Mesikémmel bátran kipróbálhatjuk majd a metálos változatot is.)
Kiemelkedő darab még a Pirate Bay, ami a musicales nyitányával a frászt hozza az emberre, mintha egy teljesen más dalcsokorba csöppennénk. Igazán parádés szerzemény, a refrén spanyol sorai pedig igencsak kivívják az elismerést. Nem szeretném túlzottan lelőni a poént, így néhány dalt szándékosan nem említettem meg külön, a sort pedig a The Great Escape-pel zárnám, ami messze nem a legutolsó dal a tizenegy társa közül.
A The Great Escape egyébként közel kilenc percen keresztül bűvöli a hallgatót és mindeközben ez az egyik leghullámzóbb, legsokrétűbb alkotás, hiszen zongorával kezdődik, de aztán felvesz egy középtempós ritmust, amiben grandiózus kórusok egyvelege virágzik ki. Ismét egy kitűnő példa a szimfonikus metál uralmára, habár a dal vége felé egy crossover momentum is felüti a fejét, de hogy mégis milyen ismert dallamot fűztek a nóta folyamában, azt majd mindenki felfedezi maga.
Akarva-akaratlanul de azért sikerült észre vennem, hogy Tristan Harders énekes hangszíne olyakor egy az egyben megegyezik Tobias Sammet orgánumával, zenéjükre pedig minden bizonnyal nagy hatást gyakorolt a honfitárs munkássága (Edguy, Avantasia), de némi Rhapsody (Of Fire) is befigyel. Kifejezetten tetszett, hogy egyes dalok szerepekre lettek osztva, ezekben pedig vendégénekesek is közreműködnek. A központi téma egyértelműen a hajózás és az ehhez kapcsolódó életforma, kifejezetten tetszett, hogy a párbeszédre épülő nóták némelyike kapitány és matróz közti diskurzusra hegyeződik ki, a kalózos témákat pedig cseppet sem vitték túlzásba.
A lemez tizenegy dala egytől egyig mestermű, egyenként aligha állják meg a helyüket, hiszen együttesen alkotnak egy kerek egész történetet. Amennyiben rajongója vagy a Rhapsody, az Edguy, és mondjuk a Dark Moor zenéjének, akkor mindenképp érdemes adnod egy esélyt a lemeznek, sőt, magának a bandának, mivel biztos vagyok benne, hogy nem fogsz bennük csalódni.
Album: Beyond The Borders
Előadó: Terra Atlantica
Megjelenés: 2022.09.16.
Kiadó: Pride & Joy Music
Értékelés: 9/10
