Creatures Of The Dark Realm címmel jelent meg 2021-ben a Bloodbound legutóbbi lemeze, a korong azonban nem nyerte el teljes mértékben a célközönség kegyeit, nem beszélve a kritikusok véleményéről. A banda most meglepetés szerűen bejelentette, miszerint idén újabb rohamra készülnek, július 7-én ugyanis boltokba küldik vadonatúj lemezüket!
A szóban forgó kiadvány a Tales From The North elnevezést kapta, s látszólag a sárkányos, Trónok harca ihlette lemezek után pedig egy teljesen más irányba fordultak, ahogyan azt már a két évvel ezelőtti lemez útján is tették.
A srácok semmit sem bíztak a véletlenre, ugyanis máris lecsekkolhatod a lemez első előfutárát, az Odin’s Prayer keretein belül, amihez egy dalszöveges klipet is készített a zenekar.