Szeptember 20-án adja ki tizedik nagylemezét a Nightwish, a várva várt korong kapcsán pedig most minden eddiginél több interjú lát napvilágot, tartalmukban temérdek izgalmas információval. Tuomas Holopainent most egy finn lap kapta mikrofonvégre, a beszélgetés során pedig megannyi érdekesség szóba került, köztük a Nightwish 30. évfordulója is, amely 2026-ban lesz esedékes.
S noha az is kellően érdekelt téma, hogy visszatér-e egyáltalán a színpadra a zenekar, most azt is végre megtudhattuk, hogy a Nightwish agya mit szól egykori kollégái, Tarja Turunen és Marko Hietala egyesüléséhez, amely az elmúlt hónapok során meredeken megmozgatta az állóvizet.
Tuomas azonban elkeserítő híreket osztott meg a visszatérés kapcsán, saját belátása szerint ugyanis ő maga nem venne rá mérget, hogy egyhamar megtörténik a Nightwish rivaldafénybe történő returne-je, sőt, szavai egyre inkább azt sugallják, hogy a zenekar talán már sosem tér vissza az élő show-khoz, csupán albumokkal záporozza majd a fanatikusokat.
„A fellépésekkel kapcsolatban már semmit sem merek mondani, de az őszinte válaszom az, hogy ezt egyikünk sem tudja. Elfoglaltak vagyunk, több lemezre szóló szerződést kötöttünk a Nuclear Blasttel, tehát lemezek még biztosan lesznek.” – fogalmazott a zenész.
De biztosra vehető-e egyáltalán, hogy a zenekart láthatja még valaha a közönség?
„Erre is nemet kell mondjak, nem tudhatjuk biztosan. Nehéz út során tanultam, meg hogy nem ígérhetek olyasmit, amiben nem vagyok 100%-ban biztos. Néhány éve például azt mondtam, hogy ha újabb tagváltás lesz a Nightwish-ben, akkor a zenekarnak vége.” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy:
„Aztán Marko elment. Két teljes napig voltam biztos abban, hogy a zenekarnak vége, majd végül mégsem oszlottunk fel. Ez emlékeztetett arra, hogy semmit se ígérgessek. Tehát, most ezen a ponton sem igent, sem pedig nemet nem fogok mondani.” – nyilatkozta.
Ekkor került szóba a Nightwish alapító-énekesnőjének turnéja a zenekar egykori markáns torkával, akik csakúgy, mint húsz évnek ezelőtt, most is ugyanolyan pompával egészítik ki egymást – na de mit szól ehhez a mester, kinek dalait továbbra is nagy becsben tartják az egykori kollégák?
„Csakis pozitív dolgokat mondhatok. Az első reakcióm is az volt, hogy milyen jó, hogy nagy becsben tartják ezeket a dalokat. Egyáltalán nem bánom, miért is tenném? Az emberek szabadon dolgozhatnak mások dalaival, amennyivel csak szeretnének. Biztosan úgy érezték, hogy a közönség egyfajta nosztalgikus utazásra vágyik, aminek a Nightwish is részese, én pedig úgy látom, hogy ez mindenki számára nyerő helyzet.” – fogalmazott.