Delain – Dance With The Devil (2024)

By: Sarok Bettina 2024. nov 12.

Sokan negatívan, a legtöbben azonban pozitívan élték meg a Delain 2021-es szétrobbanását, amely derült égből villámcsapásként érte a teljes fémzenei publikumot. A zenekart újonnan átjáró frissesség az új dalokban is megmutatkozott, rövid időn belül pedig az is nyilvánvalóvá vált, hogy a csapategység kiváltképp mesésen működik a hollandok háza táján, s talán sosem sugárzott belőlük ennyire, mint most.

A csapat régi-új felállása tavaly adta ki a Dark Waters című nagylemezt, amit a fanok tegyük fel 80%-a kitörő örömmel fogadott, dacára annak, hogy a legszívbemarkolóbb tagcsere pont énekesi fronton ütött be; Diana Leah azonban félelmet nem ismerve lopta be a magát a nagyérdemű kegyeibe. Általában nem fair kitérni az énekesek/énekesnők összehasonlítására, a Delain esetében azonban ez annyira nem vészes, ugyanis Diana majdnemhogy egy az egyben Charlotte Wessels orgánumát hordozza a torkában, tehát nagyobb ívű változás aligha lett úrrá a bandán, de közben mégis.

Mindenesetre a formáció egészen produktívvá vált az elmúlt időszakban, a tavalyi új lemez után, most egy 15 dalos EP-t kaptunk tőlük, amelyen kettő darab új tétel kapott helyet, egyetemben egy alternatív befejezéssel, egy klasszikus újrafelvételével, valamint több közönségkedvenc nóta élő felvételével. A lemezen tehát nemcsak a Delaint megszálló friss szellemiséggel találkozhatunk, hanem a feléjük áradó szeretettel is, a rajongók jóvoltából.

Amennyire magával tudott ragadni a Dark Waters, most annyira nem tudtam hova tenni az új dalokat. A banda most elment egy kissé modernebb irányzat felé, amely mondhatni nem a szívem csücske, de ennek már a tavalyi lemezen is mutatkoztak jelei, csak épp nem ennyire. A címadó Dance With The Devil nem kebelez be azonnal, noha értékelendő, hogy a modernebb irányzatot egyensúlyban tudták tartani a súlyosabb riffekkel, csakúgy mint a The Reaping esetében, amely elődjével ellentétben egy középtempós tétel, de nem kétséges, hogy magában hordozza a Delain megszokott esszenciáit.

A klasszikus és a friss Delain találkozási pontja a Sleepwalker's Dream, amely a debütálólemezük egyik közkedvelt darabja. Most sem hangzik szegényebben a tétel, arra viszont mindenképp bizonyítékot nyertek a kétkedők, hogy Diana Leah nem egy Charlotte Wessels-klónként tengődik a bandában, sajátos ízekkel képes fűszerezni a dalokat, kissé kifordítva azokat a komfortzónájukból.

Régi-új kedvencek is szerepeltetik magukat a dallistán, mintegy bemutatva, hogy a Delain a színpadon is legalább olyan erős, mint a stúdió falain belül. Az old-school-frontot az April Rain szorgalmazza, de kapunk itt Burning Beidgest is, amely az új fellástól mondjuk jobban is hangzik, mint eredetijében, de az olyan kötelezők, mint például a We Are The Others vagy a The Gathering most nem váltak közkinccsé. Van azonban egy olyan, számomra nagyon különleges dal, amit nagyon-nagyon hiányolok az élő show-król, ez pedig a Frozen. Kisebb keresgélés után, sikerült kinyomoznom, hogy a zenekar közel tíz éve szorította ki ikonikus nótáját a szetlisztből, ami nem is olyan meglepő, hiszen a debütáló Lucidity óta temérdek slágert sikerült produkálniuk, de ez az egy valahogy mégis hiánycikk, már ami a koncerteket illeti.

A Delain sikeresen meg tudta ugrani a zenekarok mumusaként jellemezhető tagváltást, mivel bár tavaly mutatkoztak be az „új Delainként”, máris olyan, elmaradhatatlan dalokat sikerült letenniük az asztalra, mint a The Quest And The Curse, a Queen Of Shadow vagy a Moth To A Flame, ezek olyannyira helyet generáltak maguknak a repertoárban, hogy ha egy röpke felindulástól vezérelve mégsem csendülnének fel, egészen biztos közfelháborodást eredményeznének.

Volt valami a „régi” Delainben, ami sokkal inkább taszított, mintsem vonzott volna, futólag hallgattam bele a lemezeikbe, és miután sikerült kiszűrnöm a kedvenceket, konkrétan vissza sem tekintettem. Most azonban a zenekart övező pozitív új lendület, engem is pozitív töltettel látott el, már magam sem tudom hányszor futott az elmúlt évben a Dark Waters, de annyi biztos, hogy sokkal közelebb került hozzám, mint bármely más alkotásuk, de ugyanez a komplett zenekarról is elmondható.

Dallista:

1. Dance With The Devil
2. The Reaping
3. Sleepwalker’s Dream
4. The Cold (live)
5. Burning Bridges (live)
6. The Quest And The Curse (live)
7. April Rain (live)
8. Invidia (live)
9. Queen Of Shadow (live)
10. Your Body Is A Battleground (live)
11. Moth To A Flame (live)
12. Control The Storm (live)
13. Dance With The Devil (instrumental)
14. The Reaping (instrumental)
15. Underland (alternate ending)