Lezárult egy fejezet az Ad Infinitum háza táján, a formáció ugyanis szakított a történelmi témák és a fejezetekre bontott nagylemezek kiadásával. Noha a zenekar ezúttal is lemeztrilógiát épített, a központi téma azonban valami egészen más lett, valami, ami minden egyes embert átitat, ezek pedig az érzelmek.

A banda elmondása szerint, a három lemez egy kerek egész történetét tesz majd ki, a három felvonás azonban mégis mindig valami mást helyez a középpontba. A most érkezett Abyss elméletileg a legszomorúbb, egyben a legsötétebb hanghordozó, míg utódja egyre inkább a remény és a fény jelképe lesz; az utolsó felvonás pedig egy teljes megvilágosodás hírében áll. Melissa Bonnyék tehát pokolból a mennybe másznak, avagy a teljes sötétségből indulva vezetik majd a hallgatókat a fényesség ösvényére.

Annyit ugyancsak biztosra vehetünk, hogy az előző trilógia utolsó darabja, valaminek a vége volt, ugyanakkor valaminek a kezdete is. A srácok a Chapter III Downfall során szakítottak a szimfonikus-power metal besorolással, és végképp áttértek a modern metal terepére, amely bár a kezdetektől fogva jelen volt a dalaikba, de rendre amolyan fűszerként. Nos, ebből a fűszerből lett főfogás a Downfall során, amelynek hatására egy rockosabb poplemezzel említhető egy lapon a kiadvány, a csapatnak pedig szándéka, hogy ezen az ösvényen haladjanak.

Hogy mi mindent tud az új lemezük, arról korábban már kaptunk némi ízelítőt, most pedig ideje, hogy teljes formát kapjon a beharangozott történet. Olykor bevett szokás nálam, hogy nem hallgatok meg előzeteseket egy-egy lemezből, ennek oka talán az előző kiadványhoz fűződő csalódás, ugyanakkor az ilyen pillanatok során szoktam igazán nagy meglepetésekben részesülni. Bevallom, a Downfall nem lett a kedvencem, az előző két lemezük azonban kivétel nélkül szerethető alkotás, de mivel most amolyan tiszta lappal indult a zenekar, feleslegesnek tartom, hogy az Abyss-t az előző trilógiával említsük egylapon.

Melissa Bonnyéknak most sikerült megvalósítani azt, amibe a Downfall szó szerint belebukott. Tökéletes egyensúlyba hozták a gitárok súlyosságát az elektronikus elemekkel, Bonny pedig vokálisan is hasonlóan tett: tiszta hangszíne a dallamok melegágya, a hörgéssel pedig tényleg csak annyira járul hozzá a dalokhoz, amennyire azok megkívánják. Ilyen például a lemezt nyitó My Halo is, amely kiváló választás volt. A refrén kellően dallamos, de úgy alapvetően egy kellemes dalról van szó, amely a lágyságot és a keménységet egyenrangú dominanciával alkalmazza. Hullámzó taktusokkal játszik az Aftermath, amelyben egy jókora feszültség is érezhető, különösen a riffeknél, míg az Euphoria egy fokkal középtempósabb, ugyanakkor igazán dallamos.

Mondjuk én a dallistát egy kicsit jobban megpörgettem volna, mert így a lemez második felére jutottak a tempósabb dalok, mint például a leglendületesebb The One You’ll Hold On To, amelyben még hörgés sincs, a Parasite pedig a legkeményebb dala a lett a lemeznek – itt már Bonny is inkább hörög, mint énekel –, a Lord Of The Lost-stílusú Dead End pedig egyértelműen a lemez csúcspontja, csak kár, hogy pont a legvégére szorították, de legalább méltó befejezést nyújtott a lemeznek.

Az Ad Infinitumnak mindig is nagyobb köze volt a modern metálhoz, mint a szimfonikus-power iskolához, de ez soha nem is volt titok, a zenekar mindössze jól játszadozott a rendelkezésükre álló alapanyagokból. Az új szakasz azonban már ténylegesen a modern irányzaté, és meg kell valljam, sokkal elégedettebb vagyok az Abyss végeredményével. Minden dalt valami másra szánnak, ezért vannak lassúbb, kicsit szomorkásabb dalok, ugyanakkor ott vannak a progresszívabb elemekkel bíró nóták is, amelyek olykor-olykor egészen táncolható ritmusokkal vannak kiékelve.

A zenekar jó szokása, hogy nehéz helyzetbe hozza saját magát, ugyanis az első lemez mindig az a mérföldkő, amit túl kell lépni, meg kell ugrani a követelményt. A Chapter-lemezek gyakorlatilag csúcsról a mélybe jutottak, ezért okkal merül fel mindenkiben a félelem, hogy talán az Abyss-t sem lesz majd olyan könnyű túlteljesíteni, a maradék két lemezzel, noha kétségtelen, hogy a formáció igencsak ambiciózus, ami felér egyfajta garanciával.

Dallista:

1    My Halo
2    Follow me Down
3    Outer Space
4    Aftermath
5    Euphoria
6    Surrender
7    Anthem for the Broken
8    The one you'll hold on to
9    Parasite
10  Dead End

Album: Abyss

Előadó: Ad Infinitum

Kiadó: Napalm Records

Megjelenés: 2024.10.11.

Értékelés: 8,5/10