Marco Heubaum: „A szimfonikus metál nem műfaj, hanem módszer”

308596039_625242038972335_8472648739744122111_n.jpg

Tavaly májusban robbant a bomba, miszerint öt év szünet után, egy teljesen új line-uppal tér vissza a Xandria, amely zenekar leginkább a botrányos, megszámlálhatatlan énekesnőváltásokról híresült el. A zenekart 2017-ben hagyta el Dianne van Giersbergen, ami voltaképp az utolsó csepp volt a Xandria poharában, így a banda jegelte magát, most azonban készen állnak az újbóli hódításra.

Jó szokásához hűen, a banda alapítóját most alaposan kifaggatta Rafa Basa, a spanyol rockzenei sajtó koronázatlan királya kertelés nélkül megkérdezte, mi mindent tanult a Xandriáról Marco Heubaum az 1994-es induláshoz képest, illetve, hogy minek tudható be az a tucatnyi helycsere, ami a mikrofont illeti.

„1994 nagyon rég volt. Nehéz lenne megmondani, mikor is indult el igazából a Xandria. Akkoriban egy barátommal zenéltem együtt, de még nem döntöttük el, hogy Xandriának nevezzük-e a bandát, ez kicsit később volt. Akkoriban ez amolyan iskolazenekar volt. Évekkel később aztán elváltak útjaink, én pedig egyedül kezdtem el komponálni, szóval Xandria a 2000-es évek elejére tehető, ekkor vált ugyanis ténylegesen zenekarrá.” – kezdi mondadóját Marco, aki napjainkban egyedüli alapítóként vezényli a formációt.

„Sok mindent tanultam magáról a zeneiparról, a szerződésekről, és úgy alapvetően mindenről. Egy idő után megtanulod, hogy zenészként vigyáznod kell magadra, különösen az üzlettel kapcsolatban. Tudnod kell, hogy mit is akarsz pontosan. Én például megtanultam, hogy ne hagyjam magam nyomás alá helyezni, és szikla szilárdan álljak ki magamért.” – folytatta.

„Amikor a legutóbbi lemezünket követő szünet után úgy döntöttem, hogy visszatérek a Xandriával, ígéretetet tettem, hogy a magam módján csinálom. Ha nem tettem volna ígéretet, akkor valószínűleg nem tért volna vissza a zenekar.” – ecseteli a visszatérés kapcsán.

Na de mégis minek tudható be az a rengeteg énekesnőcsere?

collage686867.jpg

„Azt hiszem ez főként azért van, mert a zenekaron belüli munkamenet másként hat az emberekre, mindenki másként vélekedik egyes helyzetekről. Vannak akik egy sokat turnézó zenekar mellett mással is szeretnének foglalkozni, és rájönnek, hogy ez rengeteg időt elvesz a magánéletükből, vagy esetleg más érdeklődéseik akadnak. Az embereknek rengeteg okuk adódik arra, hogy elhagyjanak egy zenekart.” – reflektál a kérdésre, hozzátéve, hogy:

„Most nem szeretném bővebben részletezni a témát, mivel nem szeretnék a múlttal foglalkozni, csakis a jövőbe tekintek. Szerintem ezt azok is így gondolják, akik valaha részesei voltak ennek az utazásnak.” – mondja.

Mint azt már fentebb is elhintettük, a Xandria felállása meredeken megváltozott, gyakorlatilag a teljes legénység lecserélődött, új frontasszonyuk pedig Ambre Vourvahis lett, aki sokoldalúságának köszönhetően egy emberként testesíti meg a Xandria kezdeti szakaszát és az új korszakot is.

„Pontosan az a jó benne, hogy hangilag sok mindenre képes. A legutóbbi lemezünkön Björn Strid volt a vendégünk, a hörgés pedig arra késztetett bennünket, hogy jövőben érdemes lenne újra beépíteni ezt a Xandria hangzásába.” – fogalmaz, ugyanis Lisa Middelhauve is előszeretettel alkalmazta a hörgést a Xandria vele készült lemezein.

collage28658.jpg

„Egyrészt azért tartottam jó ötletnek, mert a 90-es évek elején kezdtem extrém metált hallgatni, és úgy gondoltam, hogy ez nagyon érdemes kiegészítő lenne a zenekarnak. Maga a kontraszt, hogy az édes, varázslatos részek egyszer csak sötétségbe torkolódnak – éppen ezért döntöttem úgy, hogy olyasvalakit keresek, aki képes erre.” – nyilatkozza Ambre Vourvahis kapcsán.

Szóba került természetesen a február 3-án érkező visszatérő nagylemezük, a The Wonders Still Awaiting, melynek kapcsán a következőket nyilatkozta:

„Sötétebb, erőteljesebb, a lágyabb részekkel mondhatni sokkal összetettebb és rétegesebb, de nem csupán instrumentális szinten. Rengeteg stílus keveredik a lemezen, szóval számomra a szimfonikus metál nem számít műfajnak, sokkal inkább a módszere annak, hogyan alkotsz meg egy dalt. A Xandriában rengetek stílus ötvöződik, ami nem feltétlenül metál, de valamiért számomra ez a természetes. Szeretem a klasszikus metált, a modernebb cuccokat is, a black-és death metált, a trash metált, és a dallamosabb darabokat is – kevés olyan dolog van a metálban, amit nem hallgatok, éppen ezért igyekszem mindezeket kombinálni a Xandriában.” – osztja meg gondolatait és titkait a sokszínűségről.

A zenész elmondta, hogy bizony komoly fejtörés bekategorizálni a lemezt, és alapból a stílusjegyet, amiben alkotnak, egy valamit azonban leszögezett: még véletlenül sem nevezhető szimfonikus metálnak!

„Szerintem pontosan ez a jó a metálban, azt csinálsz, amit csak szeretnél, és működik. Szerintem a szimfonikus metál nem számít műfajnak, sokkal inkább valami, ami leírja a hangzást, de semmiképp sem stílus, hiszen rengeteg stílus keveredik a zenénkben.” – erősíti meg.

635b25e60627a96458487ee7_313294118_650818789747993_4573541792233809172_n.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása