Nyáron debütál az Outlanders első lemeze!

collageoutlanders20112023.jpg

Tarja és Torsten Stenzel projektje hosszú idő után végre révbe ért, ugyanis a duó a nyár folyamán boltokba küldi debütáló lemezét, amely egész egyszerűen az Outlanders címet viseli. Az elektronikus projekt még 2008-ban kezdett körvonalazódni, mi több, Tarja és Torsten egy csomó dalt rögzített az áhított kiadványra, melyek többsége sajnos a technika ördögének köszönhetően teljesen elvesztek.

A tervezett dalokat végül teljesen újra kellett építeni, ám mint kiderült, sok esetben megérte a fáradságot, ugyanis az új változatok sokkal jobban illeszkedtek az elképzeléseikbe.

A finn/német duó leszögezte, miszerint 12 dal került fel a június 23-án érkező lemez dallistájára, ezek közül pedig mindösszesen nyolcat osztanak meg előzetesként, méghozzá kéthavonta. A csapat a mai nappal bezárólag teljesítette is a kitűzött célt, ugyanis a került megjelenésre az utolsó kislemezük az a A Peaceful Place (Return To The Oasis) című dal képében.

Az Outlanders a következő kislemezes dalokat publikálta korábban: Closer To The Sky, The Cruellest Goodbye, World In My Eyes [eredetileg Depeche Mode], The Sleeping Indian, Land Of Sea And Sun, We Own This Sky, Echoes.

Dallista:

01. Outlanders feat. Walter Giardino
02. Closer To The Sky feat. Trevor Rabin
03. The Cruellest Goodbye feat. Al Di Meola
04. World In My Eyes feat. Vernon Reid
05. Mystique Voyage feat. Steve Rothery
06. The Sleeping Indian feat. Joe Satriani
07. Land of Sea and Sun feat. Marty Friedman
08. 1971 feat. Walter Giardino
09. We Own This Sky feat. Ron „Bumblefoot“ Thal
10. Never Too Far feat. Mike Oldfield
11. Echoes feat. Jennifer Batten
12. A Peaceful Place (Return To The Oasis) feat. Walter Giardino

outlanders_album_cover_1000x1000.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása