Idén jelenik meg az Outlanders új lemeze, melynek előzeteseként mindösszesen nyolc kislemez kerül publikálásra. A Tarja Turunen és Torsten Stenzel kettőse által létre hozott formáció már két kislemezes dalt (Closer To Ty Sky, The Cruellest Goodbye) bemutatott a közönségnek, melyek rendre elnyerték a fanok és a kritikusok tetszését is egyaránt.
Az elektronikus elemekkel is operáló formáció a közelmúltban újabb tételt hozott nyilvánosságra, ám ezúttal nem saját dalukat publikálták, hanem egyik feldolgozásukat. Elsőként a Depeche Mode klasszikusát kívánták bemutatni, amelyhez egy szösszenetnyi történet is kapcsolódik.
„Amikor elmondtam Torstennek, hogy szeretném átdolgozni a Depeche Mode klasszikusát, rajongóként azonnal izgatott lett. Torsten elképesztő munkát végzett a programozással, a dalban pedig teljesen másként fogok énekelni.” – mesélte Tarja.
„2014-ben, ezzel a dallal kezdtem különböző oktávokban használni a hangom. Nagyon tetszett a végeredmény, ezért más dalokban is kihasználtam, habár ez a dal volt az útmutató. Még az is lehet, hogy nem ismersz fel azonnal.” – fűzte hozzá.
A nótához klipet is forgatott a duó, amit április 22-én publikált az earMUSIC lemezkiadó.
Íme: