Débler Eternia: Nelson Valenzuela elhagyta az együttest

95733810_2871954192886806_6092580154993803264_n.jpg

Újabb szomorú hírt kaptak a Débler Eternia rajongói, a már emígy is drasztikus változáson átesett formáció, ma újabb tagtól vett búcsút, nevezetesen a szintén alapítótagként számon tartott Nelson Valenzuela személyében. A dobos a minap osztotta meg közleményét, amelyben leszögezte, barátokként váltak el útjaik, így a jövőben is számíthat majd rá a csapat, amikor csak szükségét érzik.

„A mai egy szomorú nap, ugyanis el kell búcsúznunk a dobosunktól, Nelsontól. Sok év telt el azóta, hogy dalokat, kalandokat, nevetést, könnyeket, és felejthetetlen pillanatokat osztottunk meg egymással. Tudjuk, hogy a dobverői továbbra is visszhangoznak majd, bármerre is vezessen az útja, egyúttal a legjobbakat kívánjuk a számára.” – olvasható a zenekar közösségi oldalain.

„Nelson búcsúkoncertje június 8-án lesz a madridi Shokóban, ahová mindenkit szeretettel várunk, hogy Ti is búcsút vehessetek tőle. Néhány napon belül bejelentjük az új dobosunkat, és szeretnénk mindenkit biztosítani arról, hogy a már lebeszélt fellépések nem maradnak el, megtartjuk őket. Köszönjük Nelson az együtt töltött éveket, az együtt megélt emlékek felejthetetlenek.” – fogalmaztak.

doro0.jpg

„Egyértelműen ez életem legszomorúbb döntése, amivel szembesülnöm kellett, azonban garantálhatom, hogy helyesem cselekszem a jövőmet illetően. 18 éve játszom a dalaikat, de a dolgok néha megváltoznak, én pedig úgy érzem, hogy már semmi sem ugyanolyan.” – olvasható Nelson közleményében.

Minden egyes nap motiváltabb és szerelmesebb vagyok a dobokba, és boldogan leszek majd tagja egy másik zenekarnak. Június 8-án, szombaton lesz a búcsúkoncertem, Madridban, ahol szeretnék majd mindenkivel találkozni, és még egyszer utoljára eljátszani a Débler dalait. Ami a zenekart illeti, szeretném tudatni, hogy barátságban váltunk el egymástól. Ezek után is azon leszek majd, hogy mindenben segíteni tudjam őket, egyúttal, a legjobbakat kívánom nekik.” –  tette hozzá.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása