Május utolsó napján dobja majd piacra várva várt új nagylemezét a Saltatio Mortis, mely kiadvány a Finsterwacht elnevezést kapta. A kiadvány különlegessége, hogy a dalok vendégzenészek szerepeltetésével készültek el, míg a zenekar úgy tartja, hogy ez a lemez lesz pályafutásuk csúcsa.
Elmondásuk szerint, a megszokott, szabadon szárnyaló hangzást most egy szimfonikus zenekar fogja támogatni, amely által sokkal epikusabb formát öltenek a dalaik. A vendéglista egyébként olyan zenészeket foglal magába – a többi között –, mint Cristina Scabbia (Lacuna Coil), Tina Guo csellista, valamint a Blind Guardian legendás torka, Hansi Kürsch – csak, hogy néhányat emeljünk ki.
A zenekar már bizonyította, hogy az új lemez minden eddiginél epikusabb lesz, ugyanis a múlt hónapban publikálták a lemez címadó dalát, amelyben Hansi Kürsch tette le névjegyét, most pedig a Faunnal alkotott Schwarzer Strand került debütálásra, amelyhez klip is készült.
Dallista:
Finsterwacht
Schwarzer Strand
Vogelfrei
Grimwulf
Der Himmel Muss Warten
Aurelia
We Might Be Giants
Feuer Und Erz
Genug Getrunken
Carry me
Oh Treues Herz