Negyedik szólólemezével jelentkezik idén augusztusban Nino Helfrich. A német származású gitáros/dalszerző számos zenekarban megvillantotta már tehetségét, majd 2016-ban kiadta első szólólemezét, Dead Bodies in Motion címmel, amely egy teljesen instrumentális dalokat tartalmazó korong volt. Az egy évvel később debütált Hourglass című hanghordozón azonban már Björn "Speed" Strid, Chris Clancy, valamint Christoph Wieczorek segítette ki a zenészt, akik felváltva tolmácsolták, a már szöveggel is ellátott alkotásokat.
Az egyszemélyes projekt neve mellé végül 2020-ban került újabb kiadvány, a Quiet című nagylemez, azonban már ismét csupán a zenére összpontosított, amit most az augusztus 8-án megjelenő Shadow Empress kíván überelni. A korongon mindösszesen tizenhárom nóta kapott helyet, érdekességük pedig, hogy mind a tizenhárom dalban más-más metálénekesnő lesz hallható.
Vicky Psarakis, Britta Görtz, Laura Guldemond, Helle Bogdanova – csak néhány név, akik miatt biztosan érdemes lesz ügyet vetni a kiadványra, amelyről már az első előzetes is megérkezett, mintegy szemléltetve a közelgő ősrobbanást. A bemutatott Our Remedy című szerzeményben a The Agonist énekesnőjeként ismertté vált Vicky Psarakis közreműködik.
Íme!
Dallista:
01. Our Remedy (feat. Vicky Psarakis/SIXSENSE)
02. Outrun The Storm (feat. Maja Shining/FOREVER STILL)
03. All Must Die (feat. Britta Görtz/HIRAES)
04. Rise Up (feat. Emelle Elizabeth/ETERNAL FREQUENCY)
05. Broken (feat. Rachel Aspe/CAGE FIGHT)
06. Alone (feat. Laura Guldemond/BURNING WITCHES)
07. Untimeliness (feat. Helle Bogdanova/IGNEA)
08. Don’t Look Back (feat. Noa Gruman/SCARDUST)
09. Running Out Of Time (feat. Iris Goessens/ex-SPOIL ENGINE)
10. Thousand Faces (feat. Sofia Schmidt/ETHEREAL KINGDOMS)
11. Invisible Beast (feat. Nastassja Giulia/ENEMY INSIDE)
12. Alive (feat. Sanna Sola Solanterä/MY FAVOURITE NEMESIS)
13. Revival (feat. Secil Sen/THWART)