Chapter III Downfall címmel, tavaly jelent meg az Ad Infinitum legutóbbi lemeze, ám nagyon úgy fest, hogy a zenekar már az utánpótlásról is gondoskodott. A formáció áprilisban adta ki vadonatúj kislemezét, Outer Space elnevezés alatt, ám arról nem adtak részletes információt, hogy a negyedik lemezük mikorra várható – egészen eddig.
Melissa Bonny és a csapata most tovább borzolják a kedélyeket, ugyanis My Halo címmel egy újabb kislemezes tételt szabadítottak a világra, mely szerzeményhez klipet is készítettek. Mint kiderült, a zenekar Abyss címmel fogja publikálni negyedik stúdiólemezét, amely egyúttal egy újabb lemeztrilógia első darabja lesz.
„Nemcsak a készülő albumunkat, az Abyss-t jelentjük be, hanem egyúttal a következő lemeztrilógiánkat is. Ez az eddigi legkidolgozottabb, legbensőségesebb, ellentmondást nem tűrő lemezünk, amely azon túl, hogy tartalmazza az Ad Infinitum jellegzetes hangzását, új elemeket mozgósít és sötétebb vizekre evez.” – fogalmazott a zenekar.
Az új trilógia első fejezete, avagy az Abyss című lemez október 11-én jelenik meg, tartalmát pedig mindösszesen tíz dal fogja tarkítani.
Dallista:
1 My Halo
2 Follow me Down
3 Outer Space
4 Aftermath
5 Euphoria
6 Surrender
7 Anthem for the Broken
8 The one you'll hold on to
9 Parasite
10 Dead End