Március 31-én került boltokba a svájci Ad Infinitum vadonatúj, sorban harmadik lemeze, a Chapter III Downfall. A formáció több dalt is megosztott előzetes gyanánt, melyek rendre azt sugallták, hogy Melissa Bonnyék rendesen belecsaptak a munkálatokba, legutóbbi lemezükhöz képest pedig egy sokkal izgalmasabb alkotást sikerült összekalapálniuk.

Maga a zenekar még a debütálólemezük során került a figyelmem központjába, tetszett is amit hallottam, nem alkottak túlságosan újat a műfajon belül, viszont mégis hiteles és meghatározó alkotásokkal pakolták meg a hanghordozót. A Chapter I Monarchy óriásit ment világszerte, ami őszintén megmondva nem is olyan meglepő, azonban egyértelműen adta magát, hogy a zenekar komoly elvárásokkal néz szembe, amikor kiderült, hogy érkezik a második lemez.

A 2021-ben megjelent Chapter II Legacy viszont már nem aratott felhőtlen sikert, legalábbis nálam biztosan nem, azon kívül, hogy a borító Nat Enemede fotós kiváló munkájának köszönhetően kifogástalan és ragyogó lett, a dalok közül sajnos szinte alig találtam olyant, ami kifejezetten érdekfeszítő lenne. A második felvonás sajnos kicsit sem lett korszakalkotó, több volt rajta a hasonlóság mint az újítás, a dalok mintha fénymásolóval készültek volna, és mintha egy beragadt demófelvételen alapulna az összes.

Mindezeken felül, a banda elkezdett a modernebb irányzat felé kacsingatni, a metal, mint olyan, pedig szép lassan elkezdett hanyatlásnak indulni, ami nem túl meggyőző, ha az ember szimfonikus-metal címke alatt népszerűsíti a munkáját. Ehhez mérten reménykedtem abban, hogy a jég végül megtörik a harmadik lemezen, és végre egy izgalomdús felvételt kaphatunk kézhez, na de ezt sem eszik olyan forrón, mint ahogyan képzelnénk.

A lemezt nyitó Eternal Rains valamelyest kecsegtető indulással bír, tisztán hallhatók a keményebb vonalon nyugvó riffek, és alapvetően az egész dal a fülbemászó kategóriát erősíti, igen kellemes dallamokkal, és mindössze egyetlen sor hörgéssel – persze érik is a mondás, miszerint a kevesebb néha több. Ezt a fajta mozgalmat próbálja tartani az első kislemezként megjelent Upside Down, ami túlnyomórészt a modernebb alapokra hagyatkozik, mégis egy vadul ütős szerzemény, kicsit Amaranthe-beütése van, simán elférne benne egy Elize Ryd is.

A From The Ashes egy csodás gitárjátékra lett építve, ami körbefonja az egész nótát, melynek minden egyes másodperce mézédes pillanatokat hoz, ehhez persze nagyban hozzájárul Melissa Bonny kifogástalan éneke, ami az egész lemezen más-más tetőponthoz ér. A Somewhere Better egy melankólikus nóta lett, ettől függetlenül igen sokrétű és mozgalmas. A The Underworld minden eddiginél pörgősebb, sokkal kidolgozottabb tétel, és egyben az első olyan momentuma a korongnak, amikor Bonny nagyobb ívben helyezi előtérbe a hörgést, ugyanakkor a gitáros Adrian Thessenvitz is óriási elismerést érdemel, hiszen rendesen kitesz magáért – dalról dalra pedig tapasztalhatjuk is igen ízléses játékát.

A Ravenous talán a lemez egyik legsokszínűbb műve lett, a folkos elemeken át szinte mindenből elénk tár egy cseppnyit, kicsit felfedezhető benne némi Within Temptation és Nightwish is, a beszédhangból apránkét áttérve a hörgésre rész pedig a Burning Witches-t idézi. Sajnos a lemez második felében szórványban találhatók izgalmas pillanatok, nem vitás viszont, hogy a szimfonikus alapokkal megspékelt, középtempós ballada, azaz az Under The Burning Skies szépen kiemeli Melissa Bonny tehetségét, ugyanakkor a The Serpent's Downfall is okoz néhány jó pillanatot lendületes felépítésével.

Tény, hogy a zenekar hatalmas utat járt be a három év alatt, amit magukénak tudhatnak, és bár az első lemezükkel méltán helyet generáltak maguknak az elismerés felé vezető úton, hátha felérnek a nagyok közé, a második lemezük óriási visszalépés volt, ami egyértelműen rányomta a bélyegét a zenekar iránti érdeklődésre. A Downfall egy fokkal jobb lemez lett, mint a Legacy, de még mindig hatalmas hiányérzetem van a csapattal kapcsolatban, nem úgy mint Melissa másik csapata a The Dark Side Of The Moon kapcsán, mely formáció valóban kiváló talajon űzi munkásságát, noha első lemezük jobbára a feldolgozásokra épül.

A banda elvileg a szimfonikus-power metal jegyében alkot, ám ezúttal sokkal inkább a modernebb alapokkal dolgozott, és csupán néhány daluk jellemzi ténylegesen a metalt. Sokkal kevesebb lett a hörgés is, ami részemről óriási vétek, hiszen Melissa Bonny akkora arzenállal rendelkezik hangilak, amit kár nem kihasználni. A Downfall mindössze hangyányit lépett előre a Legacy-hez képest, azonban lehetetlen hadművelet teljes egészében metalként tekinteni rá, sokkal inkább mondható rá a rockosabb poplemez jelző, mintsem, hogy szimfonikus-metal és társai.

Dallista:

Eternal Rains
Upside Down
Seth
From The Ashes
Somewhere Better
The Underworld
Ravenous
Under The Burning Skies
Architect Of Paradise
The Serpent’s Downfall
New Dawn
Legends (Featuring Chrigel Glanzmann)

Album: Chapter III Downfall

Előadó: Ad Infinitum

Megjelenés: 2023.03.31.

Értékelés: 8/10