Januárban jelent meg a Mägo de Oz vadonatúj nagylemeze, amely az Alicia En El MetalVerso elnevezést kapta (kritika ITT). A formáció igen sajátos stílusban dolgozta fel a lemez alapjául szolgáló Alíz Csodaországban című regényt, a Mägo által főszerepet kapott Alíz ugyanis olyan mindennapos problémákkal vívódik, amivel a fiatalság többsége is nap, mint nap szembenéz.

Azáltal, hogy a lemez Aliciája transznemű és olyan gondokkal küzd, mint az önelfogadás, a depresszió, vagy a zaklatás, könnyen eredményezhette volna azt, hogy a banda esetleg újabb szöget verjen a saját koporsójába, azok után, hogy már az ezredforduló környékén is bepróbálkoztak hasonló tematikájú dallal, ami igencsak nagy közfelháborodást keltett, de mint kiderült, a zenekar ettől még nem lesz kevésbé figyelemfelkeltő.

Az Alíz Csodaországban kortárs feldolgozása azonban nagyon úgy fest, hogy most tényleg a zenekar malmára hajtotta a vizet, legalábbis Txus di Fellatio szerint, aki biztos benne, hogy a történet ezen vázlata sokkal érdekesebb a fiatalok számára, mint a nyúlüregen át utazó eredeti változat. Mindazonáltal, a vérfrissítésen átesett alakulat valamelyest keményebb vizekre evezett az új albumon, belátásuk szerint, ideje volt visszatérni a gyökereikhez, noha nem kétséges, hogy a kelta vonal mindörökre a brigád egyik fő eleme marad.

„37 éve tart a pályafutásunk, és jelenleg nem vagyunk abban a helyzetben, hogy létfontosságú legyen bármit is bizonyítanunk. A Mägo de Oz mindig is egy kelta vonatkozású metálbanda volt, és ez így is marad. Számunkra nagyon könnyű olyan dalokat írni, mint a »Fiesta Pagana«, vagy a »La Costa Del Silencio«, amiket nagyon szeretünk, csakhogy néha úgy érezzük, hogy ideje visszatérnünk a gyökereinkhez.” – fogalmaz Txus, kiemelve, hogy:

„Ezzel a lemezzel szerettük volna megerősíteni az eredetünket, egyúttal kedveskedni a banda azon rajongóinak, akik valami sokkal keményebbre vágytak, plusz nekünk sem volt kedvünk valami túlságosan mainstreamhez. Az »Alicia En El MetalVerso« előtti lemezünk, a »Bandera Negra« pontosan ilyen volt, egy mainstream lemez, amelyen sok-sok változatos dolog volt.” – vallja be. 

A zenész persze nem feledkezett el arról sem említést tenni, hogy a világ folyton változik, és mindig valami más műfaj az, ami meghatározza a korszakot, az ilyesfajta „divat” azonban könnyedén elsüllyeszthet más műfajokat.

„A Mägo de Oz egy olyan metálbanda, amely sokkal inkább elérhetőbb, mint mások. A zene olyan, mint egy inga, folyton mozog, de mindig ugyanoda tér vissza, hogy milyen hosszú ideig tart, az az inga szögétől függ. Olyan időket élünk, amikor már sem a rock, de még a popzene sem mérvadó. Egy 16 évesnek már nehezére esik egy Amaralt vagy egy Van Gogh-ra állítani a fülét, mivel manapság a latin zene korszakában élünk. Nyilvánvalóan mi is megijedtünk ettől a zenei stílustól, mivel jól tudjuk, hogy ez divat, és mint minden divat esetében, úgy itt is csakis az a művész maradhat talpon, aki ezt műfajt űzi, a többiek pedig szép lassan eltűnnek.” – nyilatkozza.

Merész lépés volt átírni Alíz történetét, ugyanakkor mégsem, ugyanis a 21. században Dunát lehetne rekeszteni azokból a történetekből, amikkel manapság egy 14-15 éves küzd – mindezt többnyire a nyilvánosság előtt.

„Mindig is az irodalom szerelmese voltam. A Mägo de Oz harmadik albuma a »La Leyenda De La Mancha« címet viseli, és Don Quijote-ról szól. Mindig is szerettem volna regényadaptációkat készíteni. Az »Alíz Csodaországban« című sztorit aszerint akartam megalkotni, hogy milyen lenne Alíz napjainkban, azzal a mindennapos problémával vívódva, amivel napjainkban egy 14-15 éves fiú vagy lány is küzd. Itt beszélünk a zaklatásról, és többek között az önelfogadás teljes aspektusáról, ami manapság olyasmi, amire minden fiatalnak szüksége van egy lájkért cserébe.” – osztja meg a lemez születését.

„Nekem úgy tűnt, ez az üzenet a 14-15 éves korosztály számára sokkal érdekesebb, mint egy lány, aki elalszik egy mesét olvasva, és aki egy nyúlüregen keresztül átlép egy másik világban – nyilván ez az eredeti történet, én azonban érdekesnek tartottam elkészíteni egy saját verziót, és közelebb hozni azt a 21. századhoz.” – folytatja gondolatmenetét.

A zenekar külön figyelmet szentelt a zaklatásra, és a gyűlöletre, amit az El Metalverso című dalukban fejtenek ki. Mint kiderült, Di Fellatiónak nincsnek közösségi oldalai, azonban alaposan kinyomozta, mi az a mai trend, ami bekebelezte a fiatalokat.  

„Én most vagyok 54 éves, és van egy 5 éves lányom, akivel eljárok a parkba, más szülőkkel is találkozom, és látom, hogy a gyerekek, hogyan táncolnak különféle TikTok-videókra. Ilyenkor csak arra tudok gondolni, hogy: »Istenem! Milyen világban élünk? Én ezt nem ismerem«. Nincsenek közösségi oldalaim, soha nem is voltak, sőt, még számítógépem sincs, ezért kutakodnom kellett egy kicsit, hogy megtudjam, milyen is ez a világ, és rájöttem, hogy ez egy olyan világ, ami megrémít, különösen amiatt, hogy milyen könnyű megbántani valakit.” – fogalmaz, hozzátéve, hogy:

„Az El Metalverso című dalunkban pontosan ezekről a gyűlöletekről mesélünk. Egy dolog kritizálni egy színészt vagy egy zenészt, mivel ez a sértés egyik gyáva formája, merthogy sokszor ismeretlenül történik. Meglehet, hogy egy felnőttet ez zavar, az is lehet, hogy nem, mások számára azonban pusztítóan hat, különösen a gyerekekre, akik nincsenek felvértezve a rosszindulatú megjegyzések ignorálása ellen. Jól tudom, hogy sok öngyilkosság történt a zaklatás miatt, és ez aggasztó, éppen emiatt lett az új albumunk témája kicsit komolyabb, mint az összes többi Mägo de Oz-albumé.” – fejezte