Aspiral címmel, áprilisban jelenik meg az Epica vadonatúj nagylemeze, amely a 2021-es debütálású Omega utódjaként szuperál. A holland alakulat minden egyes lemez során sokkal magasabbra helyezi a lécet maga előtt, noha kétségtelen, hogy sikeresen meg tudják ugrani az áhított célokat.
Simone Simons most arról mesélt, hogy az új lemez készítésének folyamata voltaképp gyerekjáték volt a csapat számára azáltal, hogy most ténylegesen az új daloknak szentelték idejüket, ellenben a korábbi munkamenetükkel.
„Számomra egyáltalán nem tűnt nehéznek, noha egyértelműen sokkal intenzívebb folyamat volt, mivel most sokkal több írótábort szerveztünk, melyek során megosztottuk egymással az ötleteinket, beleértve a producerünket is. Ha össze kellene hasonlítanom azzal, amit az »Omega« során csináltunk egyértelmű, hogy akkoriban sokkal nehezebb dolgunk volt, mivel egyszerre turnéztunk és közben új albumon is dolgoztunk.” – ecseteli Simons, kitérve arra, hogy tanultak a múltbéli hibáikból.
„Tanultunk az ekkor elkövetett hibáinkból azáltal, hogy variáltunk az időbeosztásunkon, annak érdekében, hogy ténylegesen több időt tudjunk szánni az új lemez megírására és magára a felvételekre.” – folytatta, hozzátéve, hogy:
„Egész pályafutásunk során rengeteget turnézunk, noha számunkra kiemelkedően fontos, hogy megfelelő mennyiségű fókuszt és energiát fordítsunk az új dalok szerzésére, amely határozottan prioritást élvez, hiszen zene nélkül turné sincsen.” – fejezte.