Jövő héten, egészen pontosan május 16-án kerül boltokba a finn énekesnő legújabb koncertlemeze, amely a Circus Life elnevezést kapa. Maga a fellépés ismét egyfajta visszapillantóként szuper, maga az esemény ugyanis még 2020-ban került megrendezésre, egyúttal rögzítésre egy bukaresti cirkusz falain belül.
Tarja ekkor önálló pályafutásának 15. évfordulóját koronázta meg e minden tekintetben rendhagyó műsorral, melynek során nemcsak vendégzenészek egész hada kísérte a művésznőt, hanem egy szimfonikus zenekar, illetve három vokalista is Clémentine Delauney, Chiara Tricarico és Toni Turunen személyében, akik több dalban is duetteztek a Nightwish egykori torkával.
A kiadvány egyébként az énekesnő 2022-es debütálású Best Of Tarja – Living The Dream című válogatáslemezén is helyet kapott, de csupán limitált kiadásban, és mivel a finn pacsirta új lemeze valamikor 2026-ban lesz esedékes, az ex-Nightwish-énekesnő úgy döntött, hogy a fennmaradó várakozási időt különleges kiadványokkal küszöböli ki.
A Rocking Heels-sorozat után tehát most a Circus Life is önálló műként kaparintható meg, tartalmát pedig immáron négy kislemezes nóta harangozta be: az Innocence, a Shadow Play és a Diva után most megérkezett az I Walk Alone, mely nóta szüntelenül az énekesnő legnagyobb slágere, noha a dalszöveg mára már egy cseppet módosult.
Dallista:
1. Mystique Voyage
2. 500 Letters
3. Naiad
4. Diva
5. You And I
6. Love To Hate
7. Demons In You
8. Never Enough
9. Falling Awake
10. I Feel Immortal
11. I Walk Alone
12. Victim Of Ritual
13. Innocence
14. Die Alive
15. Tears In Rain
16. Dead Promises
17. Until My Last Breath
18. Shadow Play