Mintegy 30 dallal a tarsolyában, egy rendkívüli lemeztrilógia kiadására készül a Lord Of The Lost, amelynek első felvonása, az OPVS NOIR Vol. 1. augusztus 8-án keríti hatalomba a nagyérdeműt. A kiadvány folytatása sem várat magára sokáig, az év végén ugyanis boltokba kerül a trilógia második része, míg a nagy befejezés 2026 elejére várható.
Mint kiderült, mindhárom lemez a duettek táptalaja lesz, rögtön az elsőn pedig olyan kollégák álltak csatasorba, mint a Feuerschwanz, Sharon den Adellel és Tina Guo – csak, hogy néhányat említsünk. Érdekesség, hogy a Feuerschwanz-cal felvett Lords Of Fyre című tételt már ismerhetjük, a nóta ugyanis a honfitársak új lemezére is felkerült, amely szintén a nyár közepén jelenik majd meg, így voltakép egy azon nóta harangozta be a kiadványokat.
A Lord Of The Lost első saját útravalója végül a My Sanctuary jóvoltából került publikálásra, majd ezt követően debütált az I Will Die In It című felvétel. A csapat most egy újabb közreműködéssel rukkolt elő, kisfilm formájában ugyanis megjelenésre került a Tina Guo csellistával felvett Ghosts, amely alább csekkolható le.
Dallista:
1 Bazaar Bizarre
2 My Sanctuary
3 Light Can Only Shine In The Darkness (& Within Temptation)
4 I Will Die In It
5 Moonstruck (& Stimmgewalt)
6 Damage (feat. Whiplasher Bernadotte)
7 Ghosts (feat. Tina Guo)
8 Lords Of Fyre (& Feuerschwanz)
9 The Things We Do For Love
10 The Sadness In Everything (feat. Anna Maria Rose)
11 Dreams Are Never Alone