
Alig egy év telt el azóta, hogy boltokba került a német Hammer King legutóbbi korongja, a König Und Kaiser , a csapat máris hírt adott az utánpótlás érkezéséről, mi több már az első nótát is közzétették a kiadványról.
...

Alig egy év telt el azóta, hogy boltokba került a német Hammer King legutóbbi korongja, a König Und Kaiser , a csapat máris hírt adott az utánpótlás érkezéséről, mi több már az első nótát is közzétették a kiadványról.
...

Minden jel arra mutat, hogy rövidesen új lemezzel jelentkezik a csata metálos Sabaton , a korong készüléséről ugyanis több ízben is hírt adott korábban a formáció. Mint kiderült, az újdonság révén egy teljesen új területre tévednek, elmondásuk szerint ugyanis legszebb ideje volt lezárni a világháborús témákat , amit most egy teljesen új koncepció vált fel.
...

Wake Up The Wicked címmel jelent meg tavaly nyáron a Powerwolf nyolcadik nagylemeze, amely vadonatúj történetekkel ajándékozta meg a kemény zene kedvelőit.
...

Az előre bejelentett július 25-e helyett, augusztus 22-én fog debütálni a Feuerschwanz várva várt új lemeze, amely a Knightclub elnevezést kapta – jelentette be a zenekar. A formáció világszerte óriási népszerűségre tett szert az elmúlt években, amely rendre annak köszönhető, hogy a több mint 20 éve alkotó alakulat komolyabbra és metálosabbra vette a figurát, noha továbbra is megtartották sajátos humorérzéküket.
...

Steelbound címmel jelenik majd meg a finn Battle Beast vadonatúj nagylemeze, amely sorban a formáció hetedik alkotása lesz.
...

Pontosan egy hónap múlva, július 4-én zúdulhatnak szélsebesen a Wakings -rajongók a lemezboltokba, hogy beszerezzék a banda legújabb nagylemezét, az Armageddont . A power metálban vagy sokkal inkább spártai metálban utazó formáció immáron ötödik korongjával rukkol elő a hallgatóság számára, amelyen mindösszesen 14 nóta kapott helyet.
...

Universal Tales címmel jelent meg tavaly a Xandria vadonatúj középlemeze, amely az újdonságok mellet jól ismert dalok különleges verzióival lett megpakolva.
...

A múlt hónapban számoltunk be arról, miszerint igen rövidre íródott a For I Am King története, a holland zenekar ugyanis tíz év és három, igen kimagasló koronggal a háta mögött befejezi működését . A tagok természetesen nem fognak eltűnni a zenei életből, hiszen mindannyian más-más projektekben kamatoztatják majd képessüket, ám közös menetelésük ezennel véget ér.
...

Noha benne volt a levegőben, hogy több mint 30 dallal a tarsolyában bizony nagy dobásra készül a Lord Of The Lost , arra aligha vettünk volna mérget, hogy a formáció lemeztrilógiával lepi meg a közönséget. A legújabb attrakció első fejezetére már nem is kell olyan túlzottan sokat várni, ugyanis augusztus 8-án fog debütálni az OPVS NOIR Vol. 1 . címet viselő hanghordozó.
...

Negyedik lemezével rukkolt elő az olasz Moonlight Haze , mely zenekart nem sokkal azután hívott életre Chiara Tricarico énekesnő, miután kilépett a Temperance soraiból. A csapat tulajdonképpen ugyanazon az ösvényen halad, mint az olasz pacsirta előző csapata: dallamos power metal, fogós refrének, az aura mégis minden dalban más.
...

Egy hónapja már annak, hogy a német Schandmaul bejelentette, miszerint új taggal bővült megszokott társaságuk. A váratlan fordulat az énekesi posztot érinti, Thomas Lindner ugyanis úgy döntött, hogy lemond erről a szerepkörről és a továbbiakban inkább más hangszereken kíván játszani a formációban. Az énekes helyét Marco Klingel alias Till Herence vette át.
...

2023-ban adta ki legutóbbi nagylemezét a Gloryhammer , amely a Return To The Kingdom Of Fife címet kapta. Ez volt Sozos Michael bemutatkozó korongja a csapat új hangjaként, s noha sokan kétkedve várták az újdonságot, az mégis elképesztő sikerre tett szert a kritikusok körében, nem beszélve a rajongókról.
...

Nyáron, egészen pontosan augusztus 29-én jelenik meg a Helloween vadonatúj nagylemeze, amely a Giants & Monsters elnevezést kapta. Noha a tízdalos kiadványról egyelőre nem érkezett kedvcsináló, az előzetes hírek alapján azért megéri a várakozást.
...

Az egykoron Débler , 2022 óta viszont már Debler Eternia néven működő formáció egészen hullámzó, nem mellesleg viharos éveket tudhat maga mögött, hiszen szép sorjában lecserélődött a banda tagsága, így az eredeti felállásból egyedül Rubén Kelsen igyekszik még életet lehelni a formációba.
...

Amikor új Dalriada -album érkezését harsogják a harangok, feszült várakozás veszi kezdetét, majd a debütálás napja valóságos népünnepélybe fordul. A soproni formáció tizenkettedik lemezével örvendeztette most meg a nagyérdeműt, amely négy év elmúltával követi a legutóbbi Őszelő című hanghordozót.
...

Köztudott, miszerint elkezdte új lemeze formálását a holland Within Temptation , mely kiadvány nemcsak új témákat és ezzel együtt új hangzást fog nyújtani a rajongóknak, de egy új zenekari tagot is, méghozzá billentyűs fronton. A zenekart 24 év után hagyta maga mögött Martijn Spierenburg , kinek helyére Vikram Shankar érkezett, ám egyelőre nem tudni, hogy ő marad-e a zenekarban.
...