Dal- és klippremier: Schandmaul – In Der Hand

schandmaul-bandfoto-2025-04-800x800.png

Egy hónapja már annak, hogy a német Schandmaul bejelentette, miszerint új taggal bővült megszokott társaságuk. A váratlan fordulat az énekesi posztot érinti, Thomas Lindner ugyanis úgy döntött, hogy lemond erről a szerepkörről és a továbbiakban inkább más hangszereken kíván játszani a formációban. Az énekes helyét Marco Klingel alias Till Herence vette át.

Mint ismeretes, Thomasnál két évnek ezelőtt diagnosztizálták a rákot, mely betegséget végül sikeresen legyőzött, ám a gyilkos kór nyomot hagyott rajta, így kénytelen volt meghozni a döntést, miszerint átadja a stafétáját énekesként valaki másnak.

„Noha legyőztem a betegséget, kénytelen vagyok együtt élni a következményeivel. Sosem fordult meg a fejemben, hogy feladjam, hiszen folyton az volt a célunk, hogy együtt zenéljünk. Noha korábban senki sem hitte, hogy ekkora utat tehetünk meg, éppen ezért nem hagyhatjuk, hogy ez az akadály megállítson bennünket! A pozitív oldala az egésznek az, hogy a Schandmaul család most egy újabb taggal bővül, és boldoggá tesz bennünket, hogy Till személyében egy erős és elhivatott énekest szereztünk.” – közölte a zenész egy, a YouTube-on megosztott videó keretében.

Habár 25 év után új szakaszba vág a banda, elmondásuk szerint erősebbek, mint valaha. Till egyébként csaknem két évtizede részese a Schandmaul legénységének, ám ez idáig a háttérben segítette a formációt különböző feladatok ellátásában, nemrégiben azonban már a színpadon is fellépett a srácokkal.

„Sok évvel ezelőtt Thomas volt a legfontosabb támogatója a zenekaromnak, sok mindent tőle tanultam. Megtiszteltetésként élem most meg, hogy én lehetek a Schandmaul új énekese. Van, hogy az életben csak úgy megtörténnek dolgok, ez velünk is határozottan így volt. Az első néhány fellépésünk rendkívül izgalmas élményt jelent számomra, és már nagyon várom, hogy mi minden vár ránk a folytatásban.” – újságolta a banda új énekese.

Az új felállás ma egy vadonatúj nóta keretein belül is bemutatkozott a közönségnek az In Der Hand képében, amely egy kisfilm kíséretében került publikálásra az alábbi megjegyzéssel:

„Ez egy szívből szóló dal, amely tökéletesen megragadja a lényegét annak, ami most bennünket is hajt: megyünk tovább előre! Messze vagyunk ennek az egésznek a végétől – még annyi mindent el kell mesélnünk! Újult erővel, friss csapattal, és lángoló szenvedéllyel a szívünkben.” –állítja a zenekar.

„Az In der Hand egyesíti mindazt, amit a Schandmaul valaha képviselt: megindító dallamok, érzelmi mélységgel átitatott költői dalszöveg, és a megmásíthatatlan hangzásuk. Ez a dal nem csupán egy erőteljes nyilatkozat, ez maga az új kezdet szimbóluma. A kisfilm kiválóan megerősíti a nóta üzenetet, amely egyfajta tisztelgés a bátorság, az erő és a közösség előtt.” – kommentálta a Napalm Records.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása