Anna 2011-óta oszlopos tagja a Sorronia nevezetű zenekarnak, mely csapat jelenleg is gőzerőkkel dolgozik második stúdiólemezén, ami vélhetően hamarosan a boltok polcaira kerül majd. A srácok, - mintegy előzetesként - már néhány dalt megosztottak a nagyérdeművel, bizonyítva, hogy a nehézségek ellenére is keményen dolgoznak. A csapat egyelőre még nem osztott meg információt új lemezükkel kapcsolatban, ellenben az énekesnő háza táján zajlanak az események, ugyanis a közelmúltban elárulta, hogy a zenekar mellett szólóban is tevékenykedik majd.
Sőt, ha mindez nem volna elég, már azt is tudatta a célközönséggel, hogy első önálló szerzeménye, a Take Me Away elnevezést kapta, mely nóta hamarosan bemutatásra is kerül. Mint azt már említettük, az új korongról nem nyilatkozott a Sorronia, viszont a múlt hónapban örömmel osztották meg hivatalos Facebook-oldalukon a hírt, miszerint első lemezük, a 2013-as megjelenésű Words Of Silence négy éve hódította meg a világot, melynek népszerűsítő turnéja során számos sikerben és elismerésben részesültek. Ezúton szeretnénk gratulálni a csapatnak, Annának pedig további sok sikert a projektje elkészüléséhez!