Király Anna a múlt évben értesítette rajongóit, miszerint egy nagyon különleges projektje van kibontakozóban, mely által a vokalista azon odalát kívánja megmutatni, amit eddig még nem volt szerencséje megmutatni. Nem sokkal később apránkét hintette el, miszerint zenekara, a Sorronia bizonytalan időre szünetre vonul, újdonsága, a Mezmerized pedig hivatalosan is betör a metálzenei szintérre.
A tehetséges énekesnő mindeközben továbbra is keményen dolgozott, hiszen Kun Anita helyét átvéve, az Ideasben is egyaránt helyt kellett állnia. Az új felállású zenekar első kislemeze egyébként Till the End of Time címmel, 2018 őszén debütált, egy kisfilm kíséretében.
Hónapok óta azonban semmi hír az Ideas kapcsán, a Mezmerized közönsége viszont napról napra gyarapszik, hiszen az eddig megjelenített szerzemények valósággal taroltak a célközönség körében. Legutóbbi beszélgetésünk során, Anna elárulta, miszerint már hónapok óta nem tagja az Ideas-csapatnak, a hírt azonban mindaddig nem verték nagy dobra, amíg nem születik hivatalos közlemény.
A formáció a mai napon jelentette be, miszerint hivatalosan is elváltak útjaik a Sorronia egykori frontasszonyával, utánpótlásáról viszont egyelőre nem árultak el rendelkezésre álló információt.